Közélet

Kiderült, mivel foglalkozik Sarka Kata és Rogán Cecília helikopterbarteres cége

Rogán Antal, a Minisztererelnöki Kabinetiroda vezetője, és friss vállalkozó felesége, Rogán-Gaál Cecília hétvégén helikopterrel repültek Szabó Zsófi bulvárszereplő esküvőjére. A miniszter a Népszabadság kérdésére először feszt tagadta, hogy forgószárnyassal közelítették volna meg a lakodalmat, még azt is megemlítette, hogy dolgozott aznap, ráadásul egy esetleges pert is belengetett felháborodásában. Azonban mikor a lap elküldte számára a Budaörsi Repülőtéren készült képeket, egyszerűen nem reagált. Második nekifutásra, három órával azután, hogy a napilap elküldte Rogán Antalnak a bizonyító erejű képeket, megtörte hallgatását, és megszólalt a légitaxi szolgáltatást nyújtó Fly-Coop Kft. vezetője, Jakab Tamás, aki megmagyarázta az elsőre méregdrága – sajtóinformációk szerint 750 ezer forintos – rongyrázásnak tűnő kiruccanást.

Állítása szerint ő ajánlotta fel Rogán-Gaál Cecíliának, hogy visszahozza a családot Mándokról, hogy kisfiukkal ne kelljen éjszaka utazniuk. Az út árát cégeik barterszerződéssel intézik el, mivel a Fly-Coop a Rogán-Gaál Cecília résztulajdonában lévő Nakama&Partners ügyfele.

Nem kérkednek eredményeikkel

Rogán-Gaál Cecília főtevékenysége szerint médiaügynökségi feladatokat ellátó cégét tavaly decemberben alapították, társtulajdonosa pedig nem más, mint a jelentős üzleti érdekeltségekkel rendelkező Hajdú-Sarka Kata. A cég tevékenységei köré felvették a film-, video- és műsorgyártást és a rádióműsor-szolgáltatást is, nem szorították magukat szűk keretek közé. A cégről mostanáig nagyon keveset tudtunk. Rogán-Gaál Cecília in medias res indította el üzletasszonyi pályafutását: Sarka Kata egy júniusi Facebook-posztjából derült ki, hogy a miniszter felesége is helyet kapott az érdekeltségébe tartozó Magyarország Szépe nevű szépségverseny zsűrijében. Majd az is világossá vált, hogy az üzletasszony jelentléte nagyon is indokolt, hiszen a nyertes lányok a megmérettetést követő egy évben a Nakama&Partners-szel dolgoznak, különböző kampányokban, reklámokban vesznek majd részt. Miután Sarka érintettsége is kiderült, gyorsan le is szögezte a 24.hu kérdésére, hogy nem dolgoznak majd állami megrendeléseken.

Annak viszont, hogy mégis min dolgoznak, igen nehéz utánajárni.Média(!)ügynökség létére a Nakama&Partnersnek nincsen honlapja, a keresőkben nem találtuk nyomát partnereiknek.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

A céghez fordultunk, hogy tevékenységükről, eredményeikről, referenciáikról és a Fly-Coop Kft.-vel kötött barterszerződésről érdeklődjünk. Írásos megkeresésünket azzal hárították el, hogy

két magáncég közötti szerződésről “nem áll módjukban” felvilágosítást adni.

Honlapjukról, referenciáikról pedig egyetlen szót sem közöltek velünk – nem állami cégként ezt megtehetik. Adóügyileg aggályosnak tűnt, hogy Rogán-Gaál Cecília egy magánútnak kinéző megbízást cégével számláztat le barterben, ám a cég eloszlatta kétségeinket. Mint írták:

A szerződés adózási szempontból mindenben megfelel a jogszabályoknak.

Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke is lehűtött minket: amennyiben a miniszter felesége üzleti útra utazott Szabó Zsófi esküvőjére, az költségként elszámolható, az esemény jellegétől függetlenül, akár úgy is, hogy a Fly-Coop leszámlázott szolgáltatásaiért a Nakama&Partners által nyújtott, szintén leszámlázott szolgáltatásokat követően beszámítás történik. Tehát ha Rogán-Gaál Cecília a társadalmi eseményt üzleti ügyekkel kapcsolta össze, tehát ha olyan személyekkel találkozott az eseményen, akikkel üzleti kapcsolatban áll, állt vagy állni fog, akkor az üzleti út is lehetett. Ennek ellenkezőjét a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak kellene bizonyítania.

A Nakama&Partners tevékenységéről megkérdeztük Hajdú-Sarka Katát és Rogán-Gaál Cecília sajtósát is.

A válófélben lévő Sarka Kata egy megbeszélés közben szakított időt ránk, a honlap létét firtató kérdésünkre elmondta:

Ez egy friss cég, honlapot még nem indítottunk be.

Hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy lesz weboldaluk, de egyelőre ők egy “kis cég”, nincsen szükségük rá. Egyelőre kevés partnerrel dolgoznak, ennek bővítésén dolgoznak. Online felület nélkül viszont meglehetősen nehéz új ügyfeleket elérni – vetettük fel, és a választól nem lettünk sokkal okosabbak:

Mi gyakorlatilag egy online ügynöség vagyunk, és a fő profilunk az, hogy sztárok Facebook-oldalaira viszünk különböző hirdetéseket. Általában magáncégek a partnereink, akik termékeket szoktak reklámozni a sztárjainkkal

– mondta Sarka Kata, aki Fly-Coop Kft-vel kapcsolatos kérdésünkre cégük válaszát kvázi szó szerint elismételve közölte, hogy

két magáncég közötti szerződésről nem áll módomban felvilágosítást adni.

Eddigi referenciáikról is faggattuk az üzletasszonyt, aki annyit mondott, hogy többek között sportszergyártó, fogfehérítéssel foglalkozó szépészeti cég, és vitaminkészítményeket forgalmazó vállalkozás is reklámoz náluk.

Az üzletasszony Rogán-Gaál Cecília hétvégi útjáról érthető módon nem akart nyilatkozni, így továbbirányított minket a miniszterfeleség sajtósához. A szakember – nem túl nagy meglepetésre – a helikopteres úttal kapcsolatban közölte, hogy két magáncég közötti szerződésről van szó, ennél többet nem szeretnének az üggyel kapcsolatban mondani.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik