Közélet

Libération: a Frontex is részt vesz a „magyar nyomorúságban”

Az uniós határőrizeti ügynökség azzal védekezik, hogy tisztjei nem vesznek részt jogsértésben.

Értetlenségének adott hangot a Libération című francia lap szerzője annak kapcsán, hogy az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex a szerb-magyar határon részt vesz

a magyar nyomorúságban, ahol a határellenőrzés leplezetlenül egyfajta migránsvadászatra hasonlít.

A Flexible nevű misszió keretében 16 ország 51 tisztje együtt járőröz és ellenőriz nyolcezer magyar katonával. A Frontex szóvivője a francia lapnak azt mondta, hogy a határőröknek nagyon szigorú eljárási szabályokat kell betartaniuk, de a fogadó ország nemzeti törvényeire is tekintettel kell lenni.

A lap szerint a nemzetközi és nemzeti jog összehangolása fejtörést okoz Magyarországon, amit kiválóan példáz, hogy július 5. óta Magyarországon a határőrök attól függetlenül visszatoloncolhatnak a határ szerb oldalára minden szabálytalan belépőt, hogy kér-e menedéket vagy sem.

A Frontex-szóvivő hangsúlyozta, hogy „a magyar rendőrség által elkövetett és jól dokumentált erőszak” nem érinti az uniós ügynökséget, amelynek „tisztjei soha nem vettek részt olyan akcióban, amely sérti az emberi jogokat”. (MTI)

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Keyboard Shortcuts
Shortcuts Open/Close/ or ?
Play/PauseSPACE
Increase Volume
Decrease Volume
Seek Forward
Seek Backward
Captions On/Offc
Fullscreen/Exit Fullscreenf
Mute/Unmutem
Decrease Caption Size-
Increase Caption Size+ or =
Seek %0-9
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik