Bodnár Zalán, a FourFourTwo főszerkesztője minden nap ír egy hétmondatos posztot valamiről, most például a buzis színekről a fociban. Mind a hét mondat egészen kemény lett.
Ráneztem erre a Morenóra, a kis buzis csurijára, és azon gondolkodtam: ez most tényleg gyerekek példaképe kellene, hogy legyen? (Kezében a labda is a leggusztustalanabb színekben “pompázik”)
Ez például az egyik. De van, hogy hősünk zavarba jön egy színtől, és a gyengébbik nemhez fordulna, talán ők tudnak segíteni.
a hagyományápolásra oly büszke Liverpool valami meghatározhatatlan színű – amit legfeljebb a nők tudnak szóval kifejezni -, talán leginkább libafoszöld-hányásnak (sic!) nevezhető mezben játszott.
Ez a tesztoszteronszínű erőteljes férfi utána beleáll egy kőkemény igazságtételbe a mezszínekről:
Vajon meddig kell eltűrnie a futballnak, hogy a szponzorok a nők és a hülyegyerekek ízlését szolgálják ki a futball kellékeiben, mezekben, sportszárakban, labdákban? Vajon meddig kell eltűrni a hagyományok provokatív sárba tiprását, hogy alig van csapat, amely a saját klubszíneire emlékeztető dresszeket rendszeresít? Aki azt gondolja, hogy a borzalmas szakmai válságban lévő labdarúgást a plázacicákkal és a selyemfiúkkal való történelmi szövetségkötés rántja majd ki a bajból, óriásit téved.
Tökéletes cikk, remélem, asszonyverő trikóban, pörköltfoltosan, fát vágva gépelte be a főszerkesztő úr.
A FourFourTwo egyébként nem csak mezszínekben húz a valódi férfiak felé, egyenesen a felcsúti fociakadémiáról írják.
