Négy helyszínen fotóztunk, ami összesen három önkormányzathoz tartozott (V., IX. XI. kerületek). Kérdéseinkkel megkerestük mindegyiket, egy hét után csak Ferencváros nem válaszolt, illetve Újbuda helyett a Fővárosi Önkormányzat – a XI. kerület szerint ugyanis a Szent Gellért téri padok a metróépítés miatt kerültek oda, ahova.
Belváros: Még nem szóltak miattuk!
Az V. kerületben két fura padot is fotóztunk. Az egyiket a Március 15. téren – az ülőalkalmatosságok egyik részének háttámlája sem volt, ami még nem is annyira baj, az viszont talán nem a legkényelmesebb, hogy mindegyik lejt. A támla nélkülit még a lábunk közé vehetjük, azonban aminek van, abban teljesen hátracsúszunk – abban a pozícióban pedig nagyjából fél percet lehet kibírni hátfájás nélkül. Belváros Önkormányzatának leveléből kiderül, évek óta igyekeznek megújítani a belvárosi közterületeket, nemrég például a tranzit gépjárműforgalom kiszervezésével előtérbe kerültek a gyalogosok és a kerékpárosok érdekei – emiatt jelentek meg az újfajta padok is.
Nem messze innen, a Ferenciek terén vettük észre a több szempontból is kifogásolható székeket: mivel fémből készültek, így nyáron forróak, télen jéghidegek, ráadásul mivel mélyülnek (és nincs rajtuk kivezető nyílás), megül bennük a víz, így eső után sem lehet rájuk ülni. Ezzel kapcsolatban az Önkormányzat azt írta,
ezek arra szolgának, hogy a leülő családok vagy kisebb társaságok beszélgetés közben egymás felé fordulhassanak vagy körbefordulva megtekinthessék a természetes vagy épített környezet attrakcióit. Ezek a forgó székek rozsdamentes acélból készültek annak érdekében, hogy az időjárásnak és a rongálásnak ellenállhassanak.
Válaszukban megírták, a kényelem szubjektív érzet, de mivel több különböző ülőalkalmatosságot helyeztek ki a belvárosban, mindenki talál magának tetszőt. Ha ez nincs így, akkor pedig lakossági észrevételt és javaslatot lehet tenni, az azokból levont tapasztalatokat pedig beépítik a további tervezési folyamatokba. A lenti képen látható forgószékekre eddig nem érkezett panasz.
Fővárosi Önkormányzat: Az a pad 2002-es
A Fővárostól megtudtam, hogy a lenti képen látható pad nem a 4-es metró építésével került a Szent Gellért térre, hanem a tér, illetve a Bartók Béla út 14 évvel ezelőtti rekonstrukciója során. Két évvel ezelőtt, a metró átadásakor csupán térrendezés volt: akkor csak áthelyezte a kivitelező, illetve akkor készültek hasonló padok is, de azok fából.
Nehru part: Több sebből vérzik
Bár a Nehru partot hivatalosan még nem adták át, a korzó pár hete elkészült, így birtokba is vették a gyalogosok és a bringások is – annak ellenére, hogy kerékpárút nem lesz a területen. Hatalmas, műanyagból készült színes fotelek is megjelentek a sétányon, amiket pár nap után összefújtak graffitivel, egy csomó szemetet hagytak rajtuk, és mivel a beléjük vésett X miatt megáll bennük az eső és a kosz, a háttámláján ültek az emberek.
A foteleket egyébként 22-én, hétfőn elvitték a helyükről – kíváncsiak leszünk, hogy csak pár hétig voltak a parton, vagy a tér végleges arculatához tartoznak.