Közélet

Kósa: nem lesz újra vasárnapi boltzár

A Fidesz csak jogilag akarja rendezni a helyzetet.

Az, hogy a parlament őszi ülésszakán beterjesztik a kiskereskedelmi munkavégzésre vonatkozó szabályozást, nem azt jelenti, hogy visszaállítanák a vasárnapi boltzárat – közölte Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában úgy fogalmazott, a szocialisták most sem mondanak igazat.

Mivel teljesen vissza kellett vonni a korábbi szabályozást, a kiskereskedelemben dolgozók rosszul jártak, ezért jogilag rendezni szükséges a helyzetet, hogy kedvezőek legyenek számukra a feltételek- tette hozzá.

Kósa azt mondta: szabályozni kell egyebek mellett, hogy hány vasárnap dolgozhassanak az emberek egy évben és mely napokon ne tartsanak nyitva a boltok. Ebben – szerinte – egyetértés van a pártok között.

Az MSZP sem mond ellent annak, hogy ünnepnapokon, így például december 24-26-án vagy augusztus 20-án zárva legyenek – tette hozzá, megjegyezve: a szabályozás javításán túl ellenőrzést is be kell iktatni a rendszerbe, hogy “ne hozzuk a szükségesnél sokkal rosszabb helyzetbe” a kiskereskedelemben dolgozó 200-240 ezer embert.

Szerinte a szocialisták állításaival ellentétben nincs veszélyben a vasárnapi nyitva tartás. Az embereknek fontos volt, hogy a boltok a hét utolsó napján is kinyissanak, figyelni kell azonban azokra is, akik vasárnaponként a munkát elvégzik, hogy közben ők is „normálisan tudják a családi életüket szervezni”.

Jelenleg is folynak a dolgozói érdekképviseletekkel a tárgyalások és többféle javaslat is van az asztalon. A munkaadók és a munkavállalók érdekképviseletei eltérő állásponton vannak. A Fidesz frakcióvezetője szerint súlyozni kell, hogy melyiknek, mennyire fontos a véleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik