Közélet

Megerőszakolt kétéves kislány: előzetesben az anya és a nevelőapa

Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték július 17-én a 21 éves nőt és 18 éves barátját, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya nyomozást folytat.

A gyanúsítottak élettársak, J. Sz. Bernadettnek két kiskorú gyermeke van, egy hároméves kisfiú és egy kétéves kislány. Az édesanya rendszeresen megszegte szülői kötelezettségét, élettársa H. L. József pedig nevelési kötelezettségéből adódó szabályokat, a gyermekek nevelését mindketten súlyosan elhanyagolták, a gyermekekkel rendszeresen nem foglalkoztak, mindkét gyermeken látszik a szülői gondatlanság – írja közleményében a Fővárosi Törvényszék. 2016. június 22-én H. L. József felügyelete alatt a lakásban egy ismeretlen személy szexuálisan bántalmazta a két éves kislány sértettet. A kislány sérüléseit az édesanyja észlelte, de nem tulajdonított neki jelentőséget, a kislányt bevitte a Fővárosi TEGYESZ Kmetty Utcai Gyermekotthonba, ahol segítséget nem kért, csak az esti
fürdetésnél vették észre a sérülést.

A Fővárosi Főügyészség a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a kényszerintézkedés elrendelését – tették hozzá.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislányt brutálisan megerőszakolták, sérüléseit egy gyermekotthon dolgozói vették észre, anyja gyakorlatilag naponta leadta a kislányt és testvéreit és csak este vitte haza őket. A gyermeket borzalmas sérülésekkel szállították kórházba, sérülései arra utaltak, hogy valamilyen eszközzel becstelenítették meg. A kislányt még mindig nem engedték ki a kórházból, sérülései maradandóak.

Korábban a Blikknek nyilatkozott a gyermek nevelőapja, azt mondta: lejáratták a családját, közülük senkinek nincs köze a borzalmas cselekményhez. A lap úgy tudja, hogy a fiatalembert a lakásban élőkkel együtt rendőrök többször is kihallgatták. Információik szerint a rendőrök nem találtak semmilyen nyomot, ami a tettes kilétére utalna. A gyermek anyja a történtek után szinte elmenekült a házból, ismerősöknél húzta meg magát, a megbecstelenített kislány testvére pedig nevelőotthonban él. A lap megkereste az édesanyát is, de nem akart nyilatkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik