Közélet

Welsz-ügy: két új gyanúsítottat hallgattak ki

A Simon Gábor bizalmasaként számon tartott Welsz Tamás ügyével összefüggésben a közelmúltban két embert hallgatott ki közokirat-hamisítás bűntette miatt gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

A Magyar Időknek Simon Richárd, Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője a nyomozás érdekeire tekintettel részleteket nem árult el, mindössze annyit közölt, hogy a gyanúsítottak nem közszereplők. Ügyvédi forrásból a lap azt az információt kapta, hogy a terheltek ellen a Welsz Tamás lakásán talált hamis útlevelekkel és iratokkal összefüggésben indítottak eljárást, mindketten szabadlábon védekezhetnek.

A KNYF a lap érdeklődésünkre közölte: a Legfőbb Ügyészség döntése értelmében a Welsz-ügyben folytatott nyomozás határideje november 16-a.

Az újság felidézte, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja az eljárást a különös körülmények között elhunyt vállalkozó ügyében, amelyet korábban az adóhatóság bűnügyi igazgatósága vizsgált. Az áthelyezésről a Legfőbb Ügyészség hozott döntött.

Emlékezetes, hogy az MSZP akkori elnökhelyettesét azután tartóztatták le, hogy Welsz Tamás lakásán találtak egy, Simon Gábor fényképével ellátott, de Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevelet, amellyel bankszámlát nyitottak. Simont – aki a botrány miatt kénytelen volt megválni pártbéli tisztségeitől is – a KNYF adócsalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsította meg.

Később vádat emeltek ellene, és szeptember 21-én állhat bíróság elé.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik