Csaknem valamennyi jelentős német lap és egyéb sajtóorgánum rövidebb-hosszabb nekrológgal emlékezett meg a csütörtökön elhunyt Kossuth- és Herder-díjas íróról, kiemelve, hogy az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre és Nádas Péter mellett a legnagyobb kortárs szerzők között tartják számon, és a magyar irodalom posztmodern nemzedékébe sorolják.
A Die Welt című lap Oly sok tudás és oly nagy emberbarátság címmel közölte online kiadásában Paul Jandl írását, amely szerint Esterházy Péter volt a filozófus a magyar irodalom “ragyogó hármasságában”. Míg Kertész Imre történészként kísérte végig a “magyar évszázadot”, Nádas Péter pedig a pszichológia eszközeivel hatolt annak mélységeibe, Esterházy “filozófiailag kóborolta be családja történetét és saját életét”.
Esterházy Péternél jobban senki sem értett a “filozófiai cselezéshez”, és amikor “a képzett magyar jobbszélső csatár és író lövőhelyzetbe került, pillanatokra hatályon kívül helyeződött a logikus viszonyok gravitációja”.
A Harmonia Caelestisnek az a mondata, miszerint +Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot+, az életmű “poetológiai programja” volt, egy olyan életműé, amely
nagyon magyar, mégis annyira európai volt, hogy a nemzeti pátosztól eltelt honfitársaknak bele kellett pirulniuk.
Esterházy Péternek a világ részei egy kaleidoszkóp részei voltak, amelyet újra és újra megforgatott és megrázott, így “kő kövön nem maradt”, amikor “régmúlt évszázadok a jelenbe tolódtak”, a “szerző játékot űzött idézetekkel” és “Wittgenstein Joyce-ra rímelt”. Azonban Esterházy Péter a
linearitás elutasítása ellenére nagyszerű mesélő volt, aki tudta, hogy a nagyvilág történelmét le lehet kicsinyíteni anekdotaméretűre, hogy a történelmi események versenyben állnak a magánéleti eseményekkel, és a kettőt egyforma nagyságra emelve teljesen új kép jön létre
– írta a Die Welt szerzője.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) A montázs mestere címmel közölt online kiadásában nekrológot, amelyben kiemelték, hogy Esterházy Péter már az első – Fancsikó és Pinta című 1976-os – kötetében határozottan elfordult a szocialista realizmustól és a pártállami kultúrkritika által megkövetelt valóságábrázolástól. Sokkal inkább a szavak jelentésével játszott, megbontotta az ismert formákat és mintázatokat, különböző elbeszélő formák alkalmazásával
feloldotta az elbeszélő én alakját és kigúnyolta a leíró irodalom valóságvesztését.
A többi között felidézték, hogy a lap a “magyar modern bibliájaként” méltatta a Bevezetés a szépirodalomba című Esterházy-művet, az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat című munkájával kapcsolatban pedig a montázs mesterének nevezték.
Azt is írta a lap, hogy megtapasztalta az “új cenzúrát”, amikor 2012-ben megrövidítették a Kossuth Rádió számára készült kulturális ajánlóját. Hozzátették, hogy a rádió vezetése bocsánatot kért, és vitatta, hogy politikai cenzúráról lett volna szó.
A Spiegel Online hírportál Esterházy Péter egyik német fordítójától, Terézia Morától közölt nekrológot Amikor meghalnak halhatatlanok címmel. A szerző – aki egyebek mellett az életmű egyik legfontosabb darabjaként számon tartott Harmonia Caelestis fordítója – kiemelte, hogy Esterházy Péter az európai irodalom nagy alakja volt, és “szárnyakat kapott”, aki olvasta műveit, “tréfával, szellemmel és derűvel, alázattal és öniróniával teli” mondatait, amelyeket jellemeznek “regiszterváltások és a határokig nyújtott, de soha nem túlfeszített grammatika” is.
A Deutschlandradio Kultur országos közszolgálati rádió nekrológjában Ralf Borchard szerkesztő kiemelte, hogy Esterházy Péter “a nyelv művésze” volt, aki “mesterien játszott az idézetekkel” és arisztokrata családjának történetét “összeszőtte Európa történelmével”.
A többi között hozzátette, hogy Esterházy Péter fiatal felnőttként a “szelíd gulyáskommunizmust” élte meg, amelyet “ha egyáltalán, megfelelően szelíden bírált”, de annál inkább szembehelyezkedett Orbán Viktor “jobboldali nacionalista kormányával”, bár ezt is “szelíd iróniával” tette.
Kiemelte, hogy több mint húsz kötetét fordították le németre, és ugyan magyarul írt, németül is jól tudott és “öröm volt hallgatni”, amikor németül beszélt. Halálával egy “nagyszerű hangot” veszített el a magyar és a német nyelvű irodalom és a világirodalom.
(MTI)
