– ez csak három emblematikus hely Budapesten, ahol az utóbbi időben durva fakivágásba kezdtek egy-egy nagyszabású beruházás érdekében. Korábban hasonló sorsra jutottak a Kossuth tér vagy a Dagály strand fái is, és a Római parton is tervbe van véve a gátépítés, ami akár 1500 fa kivágásával is járhat.
Minden jel arra utal, hogy a döntéshozók számára a beruházások (a fenti példákban a tervezett Múzeumi Negyed, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a belvárosi mélygarázs építése) fontosabbak, mint a fák. És ez egyáltalán nem a jelenlegi kormány vagy városvezetés sajátossága, minden kurzus a fontossági sorrend végére tette a fákat és a zöldterületeket.
Vannak ugyan szabályok, hogy a kivágott fákat hogyan kell pótolni, de egy százéves platánt nem helyettesít néhány frissen ültetett csemete, illetve egy fasor nem ugyanolyan, mint egy összefüggő park vagy erdő. A favágások annak ellenére folynak rendületlenül, hogy a főváros eleve nem áll túl jól: egy lakóra hivatalosan 25 négyzetméter erdő, illetve 5 négyzetméter közpark jut, de persze nagyon egyenetlenül: a belső kerületekben élőknek a töredékével kell beérniük.
Persze igazán tisztán látni nehéz, például azért, mert a fáknak nincs egységes, fővárosi nyilvántartása. Emellett nem is minden zöldterület, ami annak látszik: lehet, hogy az, amit a helyiek kiserdőnek gondolnak, hivatalosan építési terület, és fordítva, ami a tervrajzokon erdő, az lehet a valóságban egy szeméttel borított bozótos is.
Például Kispesten, a Nagykőrösi út mentén például a Főkert elhagyott telephelyén nőtt ki egy kiserdő a földből az évek alatt, de a besorolása nem zöldövezet volt, ki is vágták az egészet – a helyi lakók tiltakozása ellenére -, hogy ott épüljön meg a legújabb futball utánpótlás centrum.
Felület, terület és intenzitás
Ráadásul a fogalmak sem tiszták. A Városliget ügyében folyó vitákban a múzeumi negyed támogatói és ellenzői nem véletlenül különböztetik meg a zöldfelület (ez nem feltétlenül erdő vagy park, hanem egy füves terület vagy virágágyás is lehet) és a zöldterület fogalmát (ez építési fogalom, hivatalosan „állandóan növényzettel fedett közterületet” jelent).
Az igazán szakszerű kifejezés azonban a „zöldfelületi intenzitás”, ami a növényzettel fedett terület kiterjedését és minőségét is jelöli: egy igazi erdő 90-100 százalékos értéket képvisel, a belváros legfeljebb 10 százalékot. A Studio Metropolitana 2005-ös, illetve a Corvinus Egyetem 2010-es kutatásai szerint
1990-ben még 51 százalékos volt Budapest zöldfelületi intenzitása, ami 2010-re 47,1 százalékra csökkent. Valószínű, hogy az utolsó felmérés óta eltelt évtizedben is folytatódott a csökkenés, ugyanakkor erről nem érhetők el frissebb kutatási adatok. A statisztika pedig csalóka, hiszen az önkormányzatok adatközlése alapján, négyzetméterben mutatja ki a zöldfelületeket, és természetesen növekedést mutat.
A fejlődés útjában állnak
A fák vesztét legtöbbször az okozza, hogy valamilyen érdek miatt be akarják építeni a területet, ahol állnak, legyen ez egy budai villa, mélygarázs vagy múzeumi negyed. Jelenleg nincs olyan jogszabály, amely tényleg a természetet védené a gazdasági érdekekkel, és a politikusokkal szemben is:
A fakivágások idején természetesen mindig felmerül – sőt, szakvélemény is készül róla –, hogy az adott fák betegek és ezért veszélyesek, de több körülmény is jelzi, hogy nem erről van szó:
- Először is nem egy-egy elöregedett fát akarnak kivágni, hanem legtöbbször összefüggő területeket.
- Másodszor pedig soha nem a favágás hagyományos szezonjában, télen végzik a munkát, hanem tavasszal és nyáron, az építkezések szezonjában.
Az egymást követő fakivágások ellen egy lehetséges megoldás a mainál szigorúbb jogszabályi védelem lehetne. Sallai Róbert Benedek LMP-s képviselő például a múlt héten – nyilván a városligeti események hatására – benyújtott egy törvénymódosítást, amelyben védetté nyilvánítana minden közparkot és 500 négyzetméternél nagyobb városi zöldterületet, és nem engedné, hogy az ezeket sértő beruházásokat “nemzetgazdasági szempontból kiemeltté” nyilvánítsák.
Felforr az agyvizünk
A több zöldterületre több okból is nagy szükségünk lenne: egyrészt kikapcsolódásra használhatnánk, másrészt pedig segítene a főváros szennyezett levegőjének tisztításában. A harmadik, és legfontosabb hatása azonban klimatikus jellegű: nyaranta a városban, különösen a pesti oldalon úgynevezett hősziget hatás alakul ki, vagyis a városban akár 4-5 fokkal is melegebb lehet, mint azon kívül, a budai hegyekben pedig ugyanannyival alacsonyabb lehet a hőmérséklet.
Világos tehát, hogy ha nem akarunk hőgutát kapni, érdemes növelni az árnyékot adó és párologtató zöldterületek arányát. Ehhez mindenekelőtt fel kellene hagyni a parkok, fasorok kivágásával, és alapvetően új városfejlesztési koncepciót kellene kidolgozni: Budapest bővelkedik olyan, úgynevezett barnamezős területekben (ezek főleg régi gyárak és vasúti üzemi területek), amelyeknek ma nincs funkciójuk. Némi odafigyeléssel ide lehetne irányítani a beruházásokat, sőt, még közparkokat is ki lehetne alakítani.
