Közélet

Végiglopkodta a templomokat a tápiószőlősi férfi

Egyszer az egész családját elvitte a templomba, csak hogy kifoszthassa azt.

A 27 éves férfi – mint a nyomozás során kiderült – csak azért járt Gyulára, hogy pénzhez vagy eladható dolgokhoz jusson. Lehetőleg ingyen. Az elmúlt két évben körülbelül 15 alkalommal volt a fürdővárosban és több templom perselyét is kisöpörte.

Május 13-án például közel 100 darab karkötőt, illetve nyakláncokat, kulcstartókat, rózsafüzéreket, ikonokat vitt el az egyik gyulai templomból, egy másik alkalommal pedig a családját is magával vitte. Ekkor a templom előterében talált babakocsit is elvitték.

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

A férfit július 7-én kapták el, a Gyulai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya jelenleg is vizsgálja, hogy a férfi hány bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

(Police.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik