Veszélyes játékot játszik a kormány az amúgy is gyenge lábakon álló önkormányzatiság bomlasztásával. Bizalmatlanságuk egyfelől érthető, hiszen 2006 és 2010 között a Gyurcsány, majd Bajnai-kormány idején az önkormányzatok erősen ellentartottak a központi elképzeléseknek, eredményesen képviselték érdekeiket – és az ellenzék érdekeit, hiszen ekkor még a kormány és az önkormányzatok különböző színűek voltak.
Kockázatos lehet élesre fenni egy olyan kést, ami egyszer a nyakunkra kerülhet. Másfelől egy esetleges bukás esetén – márpedig demokráciákban senki sem örülhet örökké a kormányrúdnak – az önkormányzatok menedékül szolgálhatnának.
Az önkormányzatoktól ismét elszívhatnak egy kis levegőt, a parlament szerdán bocsátja vitára az eddigi önkormányzati iskolák állami kézbe vételéről szóló javaslatot. A helyzet bonyolult: a jelenlegi vegyes rendszerben könnyű volt egymásra mutogatni, a gazdagabb települések iskolái nagyobb büdzsével, eredményesebben működtek, a szegényebb önkormányzatok nem tudják saját erőforrásaikkal segíteni az iskolákat.
A jó helyre született gyerek jobb oktatást, a kevésbé szerencsés pedig esélyt sem kap, hogy előrelépjen a társadalmi ranglétrán. Az önkormányzatok az ellehetetlenüléstől tartanak és nehezményezik, hogy mint annyiszor, most sem egyeztettek velük saját életterük változásáról.
Amiben egyetértés van: a mostani rendszer pocsék
A rendszer rossz, de amivé át akarják alakítani, ugyanúgy működésképtelen lesz, mondja Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, aki szerint a Klik megbukott, a teljesen téves intézményi vízió ötvenhat különböző részre osztása pedig nem köszörüli ki a csorbát. Úgy látja, hogy a 2012-2013-ban kialakított vegyes iskolafinanszírozási rendszer eleve elhibázott elképzelés volt.
Az önkormányzati iskolák állami fenntartásba kerültek, a 3000 fő fölötti lakosságszámú önkormányzatoknál pedig az épületek üzemeltetése maradt helyi kézben, a közösködés pedig gyakran vezetett konfliktusokhoz. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának újabb javaslata szerint az iskolák átvételével az ingatlanvagyon nem kerülne állami kézbe, az önkormányzatok ingatlanhasznosítás keretében adnák át azokat.
Megéltem már pár ilyen ingatlanhasznosítást. Pár év múlva majd visszaadják a lelakott, leamortizálódott épületeket, az önkormányzatoknak pedig saját tulajdonként kell rendbe hozniuk őket
-magyarázza Tab polgármestere, aki nem érti, miért kellett néhány éve vegyes rendszert kialakítani, ha most mindent becsatornáznak az állam alá.
Saját értetlenkedő kérdését azonban azonnal meg is válaszolja: kényelmesebb és a központi kassza számára olcsóbb volt az üzemeltetést helyi szinten hagyni. Előrevetíti: az ész nélküli államosítás rengeteg pénzbe fog kerülni.
Hogy egy egyszerű példát említsünk, az iskolák környékén a fűnyírást nem az iskolák, hanem a településüzemeltetés könyvelésében tüntették fel. Sok-sok ilyen kis rejtett pluszkiadással számolhat a költségvetés.
Schmidt Jenő hangsúlyozza: az önkormányzatok mozgásterének jelentős szűkítése mellett a leginkább munkaigényes, legmacerásabb feladatokhoz – így a bölcsődei és óvodai ellátáshoz –, valamint a leginkább alulfinanszírozott szolgáltatásokhoz – például a művelődéshez – nem füllik az állam foga. A problémásabb feladatokat megtartják helyi szinten, ahogyan a településüzemeltetést is, persze a fűnyírást valóban nehéz lenne egy központi vízfejből irányítani.
Gyurcsányi időkből ismerős a területi mini-Klik
A most eltörölni kívánt vegyes iskolafinanszírozási rendszer negatívumait említi Szakács András, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa is. Emlékeztet: nem a jelenlegi kormányzat az ötletadó az iskolák államosítása kapcsán, a 2008-ban, tehát a Gyurcsány-éra alatt megjelentetett, az Oktatási kerekasztal munkáját, javaslatait összegző Zöld könyvben már arról értekeztek, hogy az önkormányzati alapú iskolafenntartás nem megfelelő.
A társadalom jelenlegi rendszere visszahat az oktatási rendszerre. Gond van a társadalmi mobilitással, aki szegénynek születik, az jó eséllyel nem tud kitörni. Nagyrészt az határozza meg egy gyerek jövőjét, hogy milyen körülmények közé született, Szakács András szerint mindez azért is alakult így, mert nincs egy olyan központi szerv, amely az iskolák közötti anyagi, szociális különbségeket kompenzálni tudná.
A Gyurcsány-féle Miniszterelnökség számára készült Zöld könyvben éppen arról írnak, hogy területi alapon kellene költségvetési hivatalokat létrehozni, és láss csodát, a Kliket éppen 56, területi alapú mini-vízfejre szednék szét. Nehéz elengedni a központosítást, még ha kisebb szekvenciákról is van szó. A politikai elemző úgy látja, a Fidesz-KDNP nem bízik az önkormányzatokban, ezért nehéz elfogadni a szétszabdalt, önálló egységekből felépülő oktatási rendszert is. A bizalmatlanság, ami ebben az intézkedésben is megmutatkozik, később még visszaüthet.
De az érem másik oldalára is felhívja a figyelmet: a parlamenti demokrácia egy verseny, a pártok bármikor ellenzéki szerepbe kerülhetnek. Az önkormányzatok a politikai karrier utolsó mentsvárai lehetnek, egy esetlegesen elvesztett országgyűlési választás után a politikusok helyi szinten még pozíciót szerezhetnek.
Ha ezeket a posztokat a Fidesz kiüresíti, nem lesz hová menekülni, ha ellenzékbe kerül. Márpedig Schmidt Jenő szerint jelenleg az önkormányzatok véleményét nemhogy nem kérik ki, nem is nagyon hallgatnak rájuk. Lemondóan említi, hogy ha a szociális temetés kapcsán egyeztettek volna velük, azonnal jelezhették volna, hogy az ötlet kudarcra van ítélve. És most, az iskolák átvétele kapcsán sem egyeztettek, miközben ott ültek a köznevelési kerekasztalnál. A kormányzat egyeztetés nélkül bejelentette az átalakítást.
Még egy elveszett illúzió, könnyű préda
Nem nehéz figyelmen kívül hagyni az önkormányzatok szavát, a remegő lábak alól nem nagy kihívás kihúzni a szőnyeget. A ’90-es évek bizakodása lassan elkopott, a helyi közösségek megerősödéséhez az önállóság kiépítésével vezetett volna az út, az adóbevételekhez azonban adózásra képes lakosságra lenne szükség.
A rendszerváltás óta – egy-két, főleg az az autóiparban érdekelt nagyváros és néhány agglomerációs település kivételével – a falvak, városok nem tudtak befektetőket csábítani magukhoz, Schmidt szerint a több mint 3100 magyar önkormányzat közül mindössze nagyjából ötszáz képes valódi ön-kormányzásra.
Ők képesek dönteni saját adófelhasználásukról, a többiek saját bevételek nélkül, nagyrészt állami forrásokból léteznek. Így megerősödni vagy a központi hatalomtól függetlenedni szinte lehetetlen feladat. Országos jelentőségű ügyekben érdemben megszólalni úgyszintén.
Nem is divat manapság az önkormányzatiság védelmére kelni, ahogyan annyi ígéretes vívmányból, ebből a szép eszméből is kiábrándult a lakosság. A TÖOSZ elnöke szerint
a ’90-es években mindenki a magánszektorban, ma a többség az államban bízik. Mindkét elképzelés helytelen, egy rendszert a benne élők tartanak fenn, tesznek sikeressé. Ők most többségükben nem azok.
Kiemelt kép: Fortepan, 1931
