Közélet

Pukliék akciója tárgyalóasztalhoz kényszerítheti a kormányt

Eredményes lehet a tanárok és támogatóik március 30-i egyórás munkabeszüntetése? Juhász Attilát, a Political Capital vezető elemzőjét kérdeztük.

A politológus nem kicsinyelné le a lépés jelentőségét. Úgy gondolja, komoly összefogást várhatunk a szabályozás által ellehetetlenített pedagógusoktól, és a civil támogatás is egyre fontosabb tényező.

Juhász szerint a „polgári engedetlenség” jól átgondolt akció lesz, amely komoly következményekkel járhat. Nagy jelentőséggel bír, hogy az állami intézmények alkalmazottai akár saját egzisztenciájukat kockáztatva is vállalják a tiltakozást.

A szervezők számára is nagy kérdőjel, mennyien csatlakoznak majd más ágazatokból. A szélesebb körű polgári engedetlenség azonban képes lehet a kormányt ténylegesen tárgyalóasztalhoz kényszeríteni ahelyett, hogy a saját maga által létrehozott szervezetekkel tárgyaljon. Ez önmagában hatalmas eredmény lenne a mozgalom számára – tette hozzá.

Úgy látja, a kormány kezd eszköztelenné válni, a tüntetéseket elbagatellizálni ugyanis egyre kevésbé lehet. Egyelőre a zavarodottság, a lépésképtelenség látszik a kialakult helyzetben. Mivel az internetadó elleni tüntetés óta ez az eddigi legnagyobb megmozdulás, elképzelhető, hogy – mint akkor is – a tömeg ereje stratégiaváltásra kényszeríti a vezetőket. Ha azonban a tárgyalásokra továbbra sem mutatnak hajlandóságot – magyarázza -, maradhat a cinikus hozzáállás, esetleg a résztvevő tanárokkal szembeni nyílt fenyegetések.

Pukli Istvánról az elemző úgy fogalmazott: a korábbi években nyilvánosságot kapott civileknél jól láthatóan jobb politikai érzékkel rendelkezik, a kezdeményezései alapján egyelőre stratégikus gondolkodásúnak tűnik. Az oktatásügyön túllépve mer politikai érvelést is használni, és ez hozzájárulhat ahhoz, hogy demonstráció-sorozat általános kormányellenes tiltakozássá váljon.

Ha Puklinak sikerül több ágazat bevonásával valódi mozgalmat felépítenie, és akár a kormányt is meghátrálásra bírni, az később jó alap lehet egy politikai építkezésre. De hogy ez tényleg sikerül-e, azt ma még korai megítélni.

Pukli István, a Teleki Blanka gimnázium igazgatója a március 15-ei, tízezreket megmozgató pedagógus-tüntetésen jelentette be, hogy – amennyiben Orbán Viktor és Áder János nem kér bocsánatot az elmúlt 6 évben megalázott emberektől – március 30-án az akcióban résztvevő szakszervezetek egy órás munkabeszüntetést tartanak.

Habár az általunk korábban megkérdezett Tóth Csaba politikai elemző szerint a bocsánatkérés nem lett volna lehetetlen, Orbán szerdán tisztázta: nem fog bocsánatot kérni, ráadásul tréfának vette Pukli követelését. Tóth Csaba másik lehetőségként említette, hogy a kormány megpróbálhatja alulpozícionálni a tiltakozást – úgy tűnik, egyelőre ezt a stratégiát tarthatják eredményesebbnek.

(Készítette: Rónyai Júlia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik