A miniszter nem veszi komolyan politikusként Pukli Istvánt, és szerinte a sztrájk feltételei sem állnak fenn. Habonyra nincs szüksége a kormánynak – mondta. Kövesse velünk a Kormányinfót.
Lázár: „az a baj, hogy Farkas Flórián cigány?”
Elrendezik, mint a Magyar Gárdát
A magyar állam erőszakmonopóliuma megbonthatatlan, ugyanúgy, ahogy a Magyar Gárdát „elrendezték”, minden hasonló szervezetnek ez a sorsa – mondta Lázár a Farkasok nevű félkatonai csoportosulásra vonatkozó kérdésre válaszolva.
Nem lesz befogadó állomás
Nincs alapja annak, az állítólag jobbikos forrásból származó híresztelésnek, hogy a XVII. kerületben menekültbefogadó állomást létesítenének – mondta kérdésre Lázár. Megismételte, hogy a kormány nem hoz létre ilyen létesítményeket.
Marad a SZÉP-kártya
A cafetéria-rendszer átalakításával kapcsolatban a miniszter azt mondta: nincs napirenden a SZÉP-kártya megszüntetése, az Erzsébet üdülési program is maradna.
Az MSZP-nek is odaadták volna a reklámkampányt
Ha az MSZP kérte volna, nekik is ingyen átadta volna a kormány a Magyar Reformok Működnek szlogent – mondta Lázár.
Lázár: az a probléma, hogy Farkas Flórián cigány?
„Az-e a probléma, hogy Farkas Flórián cigány, és azért piszkálják egyfolytában?” – mondta Lázár, aki szerint ezért nem szabad rászállnia a sajtónak. Neki az az érzése, hogy ez történik. A rendőrség nem ellene, hanem ismeretlen tettes ellen nyomoz – jelentette ki.
Lázár szerint a Fideszt égetik Habonnyal
Nagyon sokan azt gondolják ebben az országban, hogy ha vannak emberek, akikről „lerántják a vizes lepedőt”, rosszat írnak róluk a sajtóban, akkor azok magukkal rántják azokat a politikusokat, akikkel kapcsolatban állnak – mondta Lázár, aki szerint az újságírók azt gondolják, hogy Habony Árpáddal „lehet a Fideszt égetni”.
Nincs szükség Habonyra
Kósa Lajos kiszivárgott beszélgetésével kapcsolatban Lázár János azt mondta: azért nem kötnek szerződést Habony Árpáddal, mert nincs rá szükség, nem tartanak igényt a tanácsaira.
Nem befogadó állomás, hanem biztonsági elhelyezési pont
A kormány a magyarországi befogadó állomások felszámolására hatalmazta fel a belügyminisztert – mondta Lázár. Nem hoznak létre új befogadó állomásokat Szentgotthárdon és Körmenden, olyan helyeket hoznak létre, ahol el lehet helyezni azokat, akiket átmenetileg őrizni kell.
Belakják a Várat
A következő évtizedekben, a 2020-as vagy 30-as években a köztársasági elnök a Várpalotába, a miniszterelnök a Sándor-palotába kerülhet. A kormánynak a Ház döntése szerint ki kell költöznie a Parlamentből, a Karmelita-kolostorba kerülnek átmenetileg.
A Rádió helyére mehet a Széchenyi Könyvtár
A Széchenyi Könyvtár a Múzeumnegyedbe, a Rádió által nem használt épülettömbbe költözhet a Várból – mondta Lázár. A Várpalota egy része már az idén átépítésre kerül, visszaépítik a Lovardát, egy nagyobb lépcsőrendszert és a Helyőrség épületét. 2017-18-ban a Várpalota egy szárnyában megnyílhat a Habsburg Ottó Intézet, erről a kormány ma szándéknyilatkozatot írt alá. Habsburg Ottó hagyatékának nagy része Budapestre kerülhet.
Orbán a betelepítési kvóta ellen "harcol" Brüsszelben
A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcstól azt várja a kormány, hogy olyan megállapodás szülessen, melyben nem szerepel kötelező betelepítési kvóta.
Nem támasztunk feltételeket Ukrajnával szemben
Nem támasztunk feltételeket Ukrajnának a vízummentességért, sem azt, hogy engedélyezzék a kettős állampolgárságot, sem azt, hogy autonómiát biztosítsanak a kárpátaljai magyarságnak. A vízummentesség az Ukrajnában élő magyarok számára is előnyt jelent – fejtette ki a miniszter.
Lázár szerint szükség van a PwC-re
Jól teszi a kormány, ha nemzetközi szakértőket von be egy pályázatba – mondta Lázár arról, hogy a PwC-vel végeztetik súlyos összegekért az olimpiai pályázati előkészületeket. A költségeket indokoltnak és szükségesnek látja.
A Fundamenta szítja a hangulatot?
Az otthonteremtési közösségekkel szembeni kritikát Lázár szerint a Fundamenta fogalmazza meg, akinek nem tetszik a rendszer.
Habony és a letelepedési kötvény
Lázár nem érti, mit jelent az, hogy a letelepedési kötvényt forgalmazó cégek hátterében Habony Árpád áll. Szerinte az is kérdés, hogy ez vizsgálandó-e egyáltalán. A letelepedési kötvény sikeres pénzgyűjtő akció volt az állam részéről – mondta. Szerinte helyes dolog, hogy az értékesítést három cégre bízták, és nem végezheti más. Abból, hogy valaki egy emberrel együtt szerepel a fényképen, még semmi nem következik Lázár szerint.
Az ügyfélnek mindig igaza van
A hivatal maga volt az állam, aki uralkodik és nem szolgáltat – mondta a miniszter, aki ezen szeretne változtatni. Az ügyfélnek mindig igaza van – közölte.
Lázár szerint egy magáncégtől már repült volna Pukli
A véleménynyilvánításhoz és a politikai szerepvállaláshoz egy iskolaigazgatónak is joga van – mondta Lázár, aki önkormányzati politikusként is úgy látta, hogy a leghasznosabb tagjai a közösségnek, akik iskolaigazgatóként vállalnak helyi politikai szerepet. A kormány szándékosan nem akart senkit megbántani, és nem is tette ezt – mondta a bocsánatkérésre való felszólításról. Pukli kötelessége az ultimátum adása helyett az lett volna, hogy elmondja, mit kell változtatni. Egy privát cég vezetőjével nem tehetnék meg azt a munkavállalók, hogy olyan felszólítással éljenek, mint a pedagógusok a tüntetésen az állam felé, ez csak az állami munkaadónál elképzelhető – ezt fejtegette a miniszter.
Ami a MÁV-é volt, visszaadnák a természetnek
Lázár szerint nem megalapozott az a javaslat, hogy ne zárják be teljesen a Déli pályaudvart, hanem meghagyjanak néhány vágányt. A szakmai álláspont az, hogy Kelenföld ki tudja szolgálni a vasúti közlekedést, és azt a pályaudvart EU-forrásokból lehet fejleszteni – mondta Lázár. A Levegő Munkacsoport javaslata alapján a Nyugati pályaudvar felújítását is megvalósítanák, új zöldfelületek létrehozásával. A MÁV-területeket vissza kell adni a választópolgároknak, ezek használaton kívüli, vagy nem szükségképpen használandó területek – fejtette ki a miniszter.
Politikusként nem veszi komolyan Puklit Lázár
Lázár tiszteletben tartja Pukli István munkáját és nem szeretné megsérteni azzal, hogy nem ül le vele tárgyalni, de a köznevelési kerekasztal ennek a színtere, mondta a miniszter. Politikusként még nincs miért komolyan vennie Puklit, fejtette ki. A kormány megteremtette az együttműködés lehetőségét, mégis tüntetést szerveztek. Mindig tüntetni kell egy kormány ellen, ez az ellenzék dolga, de ha nem politikai akcióról van szó, érdemes lenne tárgyalni – közölte.
Ősszel népszavazás
A dolgok jelenlegi állása szerint ősszel megtartható lesz a kvótaellenes népszavazás, és Lázár szerint erre szükség is lesz.
Lázár szerint nem állnak fenn a sztrájk feltételei
Magyarországon a sztrájkjog mindenkit megillet a törvény betartása mellett – mondta Lázár János. Minden kérdésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma áll a sztrájkot tervezők rendelkezésére – tette hozzá. Szerinte nem állnak fenn jelen pillanatban a sztrájk feltételei, de nem az ő feladata, hogy ezt megítélje.
Elutasították Kovács Béla panaszát
Kérdésre Lázár elmondta, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség decemberben gyanúsítottként hallgatta ki Kovács Bélát. A jobbikos politikus panasszal élt a gyanúsítás ellen, amit az ügyészség elutasított. A nyomozás határideje március 20. A nyomozás minősített adatokat tartalmaz, ezért bővebb tájékoztatást nem tud adni a miniszter.
Júliustól az állam utaztat az agglomerációban
2016. július elsejétől az agglomerációs közlekedés feladata átkerül az államhoz, január 1-től visszamenőlegesen az állam viseli a költségeket. A szolgáltatás változatlan marad, EU-s forrásokból lehetőség lesz a HÉV fejlesztésére is.
- 20:26 Világjárvány méreteit ölti a gyermekek elleni erőszak
- 20:10 Böde-Bíró Blanka győztes kézirangadón tért vissza a Fradiba
- 20:09 Menny és Pokol house-assága, avagy ilyen volt az első magyar múzeumi silent disco
- 20:02 „Kérem, segítsenek! Veszekedtünk és haldoklik” – önvédelemre hivatkozik az őrjöngő holland nő
- 19:41 Volt Szőlő utcai növendék: Az egyik nevelő airsoft pisztollyal lövöldözött a gyerekekre
- 19:38 MÁV: baleset miatt késések a győri vonalon
- 19:16 A „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen indít petíciót az Orbán-kormány
- 19:01 Karácsony: A kormány kifosztotta a fővárost, pedig nem volt rászorulva
- 19:00 Színpadon, a közönség előtt kérte meg a nő kezét, mindenkit sokkolt a válasz
- 18:45 Szlovák parlament alelnöke: Fico gondolkodás nélkül hátba szúrná Orbánt, ha az érdekei úgy kívánják
- 18:29 Csendőrpertu 2.0 – Jogos lehet az igény, hogy én letegezzek egy fiatalt, de engem magázzanak?
- 18:25 DVSC: Megérkezett az első kétmilliárd Debrecenbe
- 18:18 „Szerintem 55 évesen így kell kinézni” – Szabó Győző félmeztelen fotókon mutatta meg, mennyire kigyúrta magát
- 18:05 Korábbi halálos balesetekben érintett cég daruja okozta a thaiföldi vonatkatasztrófát
- 17:57 Kijött az Eufória 3. évadának előzetese: öt éves ugrás lesz a sztoriban
- 11:54 Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható
- 15:26 Friss hírek érkeztek Fenyő Miklós állapotáról: Szikora Róbert imára kéri a rajongókat
- 14:21 Halálos gázolás: ketten is áthajtottak a gyalogos áldozaton – szemtanúkat keres a rendőrség
- 15:03 Kettős hazaárulónak nevezte Habsburg Károly Orbán EU-s pártcsaládjának egyes tagjait
- 12:40 Eye of the Tiger: Vadai Ágnes is beszólt Tóth Gabinak
- 06:27 Ónos eső miatt két vármegyére adtak ki szerdára riasztást
- 09:44 Szentesi Éva ismét kórházba került, a születésnapját is bent töltötte
- 11:04 Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
- 12:53 Évekig senkinek sem kellett, most mégis hatvanhat licit után adta el az újpesti kórházat a magyar állam
- 11:49 Trump a grönlandi miniszterelnökről: Nem tudom, ki az, de ebből nagy gondjai lesznek

