A magyarokat mindenki mélabús nemzetnek tartja – még maguk a magyarok is –, nem csoda, hogy hat éven keresztül folyamatosan „elnyertük” a világ legdepressziósabb nemzetének címét. És bár tény, hogy meghurcolt minket a történelem, szerencsére vannak olyan honfitársaink is, akik szerint nem a turáni átokkal vagy a külföldön csak „Hungarian suicide song-ként” emlegetett Szomorú vasárnappal kellene országimázsolnunk magunkat.
Ilyen Szombat Éva fotós is, aki a boldogságot, illetve annak keresését tette meg képei központi témájául. 2013-ban kiadott albuma, a Happines Book (Boldogságkönyv) egyfajta gyakorlati útmutató a jó és elégedett élethez; nemrég megjelent Practitioners (Gyakorlók) című fotósorozata pedig olyan emberekről szól, akik minden nehézség és megpróbáltatás ellenére is meg tudták találni az életben azt, amitől jól érzik magukat – legyen szó lufihajtogatásról vagy békagyűjtésről.
Éva legújabb projektjére a világ egyik legmenőbb weboldala, a Vice is felfigyelt, amely szombaton terjedelmes interjút közölt a magyar fotóssal.
Éva szerint a magyarok nagyon szeretnek panaszkodni. „Nem tudom, miért, de ez egyfajta tradíció nálunk – talán a génjeinkben van – mondta. – De én a magam részéről nem hiszem, hogy annyira rossz lenne minden. Egy barátom egyszer azt mondta, »a boldogság olyan, mint a matek, meg kell tanulni«, én pedig arra gondoltam, mennyire igaza van. Innen jött a Happyness Book ötlete is. A cím ironikus; a könyv boldogság megtanulásához és gyakorlásához szeretne segítséget nyújtani.”
Éva legújabb munkái sokkal közelebb állnak a dokumentumfotózáshoz, mint a korábbiak.
Azt akartam, hogy a Practicioners valódi emberekről szóljon. Nekik köszönhetően értettem meg, hogy a boldogságot csak másokon, a kapcsolatainkon keresztül érhetjük el
– nyilatkozta.
A sorozatban a fotós több barátja és ismerőse is szerepel. „A srác a krokodillal a pasim (Klág Dávid, az Index újságírója, a szerk.). A barátainkkal nyaraltunk, és ő beugrott egy vízililiomokkal teli tóba – mesélte. – De az egyik barátomat, Zolit is lefényképeztem. Ő egy hotelben dolgozik, és egy szerény, egyszobás tanácsi lakásban él a külvárosban. Emellett DJ is – Galactic Jonhson néven fut, és ritka szintetizátorokat, lemezeket gyűjt. (…) Remek fickó, és végtelenül boldog. Szerintem tényleg tökéletes az élete.”
Éva több olyan embert is lefotózott, akiknek komoly tragédiákat kellett megélniük ahhoz, hogy rátaláljanak a boldogságra. „Az egyik barátom mesélt nekem egy Mária nevű idős hölgyről, aki játékbékákat gyűjt (…) Később megtudtam, hogy akkor kezdte gyűjteni őket, amikor rákos lett. Az első békákat a barátai és a családtagjai vették neki. (…) Nagyon sok öröme telt bennük. Őszintén úgy gondolja, hogy ez a hobbi segített neki túlélni a betegséget.”
Hasonlóan nehéz sors jutott Erikának is, akinek kisfia halála után a lufihajtogatás segített legyűrni a depressziót. „Nagyon boldogtalan volt, de ott volt a férje és a kislánya, akikről gondoskodnia kellett – magyarázta Éva. – A lánya szerette a lufikat, úgyhogy vett egy gyerekeknek szánt lufihajtogató szettet, hogy felvidítsa. Ez volt az első dolog, ami el tudta vonni a figyelmét a fia elvesztéséről. Rengeteg örömet okozott neki, és ma már hivatásszerűen műveli. Le is fotóztam a hélium angyalt, amit a fia emlékére készített.”
A fotós szerint azok, akiknek mindenük megvan, csak ritkán boldogok. „Mindig többet akarnak – mondta. – Amikor ezen a projekten dolgoztam, rájöttem, hogy azok, akiknek igazán nagy problémákkal kellett szembenézniük, láthatóan sokkal jobban élvezik az életet, mint mások. (…) Tudják, hogy valójában a kis dolgok számítanak. Igazán nagyra tartom ezeket az embereket, nagyon sok inspirációt kaptam tőlük, és azt szeretném, hogy másokat is inspiráljanak.”
További fotókért kattintson ide.