Közélet

„Ami itt kirobbant, az tényleg minősíthetetlen” – Leváltaná a helyi Fidesz Erdősi Lászlóné férjét

Hunya Krisztina független helyi képviselő kezdeményező Erdősi László polgármester lemondatását – derült ki az atv.hu helyszíni riportjából. A község képviselőtestülete csütörtökön tart rendkívüli ülést. Hunya előterjesztését helyi fideszesek is támogatják, Szendrey Bence a portálnak elmondta:

Ez egy kis település, itt pártszimpátiától függetlenül mindenki együtt tudott működni a másikkal, sosem volt acsarkodás. Ami itt kirobbant, az tényleg minősíthetetlen, és mindenkit megviselt

– magyarázta a fideszes képviselő, aki szerint a  múlt hét kedden a Nemzeti Választási Irodánál történtek rettentő kínosak mindannyiuk számára. Hasonlóan nyilatkozott Csizmadia Zsuzsanna is, aki 2014-ben fideszes színekben indult a polgármesteri székért. Elmondta: mindenképpen támogatná Erdősi László lemondását, de nem csak a mostani cirkusz miatt, hanem azért, mert „nem jó polgármester”.

A polgármesternek egyetlen szöbetségese maradt az önkormányzatban: Erdei László független képviselő, aki ugyan már nem a Fidesz tagja, de lelkes CÖF-rajongó.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik