Közélet

Nagyot ígért az MSZP a Fidesz ellen lázadóknak

24.hu
24.hu

2016. 02. 14. 12:40

Ha kormányra kerülnek, rendbe teszik az egészségügyet, az oktatást, ráadásul a nyugdíjasoknak és a közszférában dolgozóknak is jobb lesz. Gúr Nándor konkrétumokat nem mondott, cserébe ígért, sokat.
Korábban a témában:

Gúr Nándor szocialista politikus szerint az egész ország fellázad a Fidesz kizsákmányolása ellen. Az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, lázadnak a pedagógusok Miskolctól Budapestig a Klik miatt, az egészségügyi dolgozók, akik közül sokan elhagyják az országot az “áldatlan” állapotok miatt és a közlekedési munkavállalók, akik béremelést szeretnének elérni.

Az a baj, hogy azok lázadnak, akik mozgásban tartják ezt az országot, azok lázadnak, akik a hátukon viszik a dolgokat

– mondta Gúr Nándor.

Hangsúlyozta, akik a Fidesz ellen lázadnak, tisztában kell legyenek azzal, hogy a parlamentben van partnerük: a szocialista párt, amely nemcsak szimpatizál velük, hanem tesz is értük.

Ha az MSZP kormányra kerül, akkor olyan egészségügyi és oktatási rendszert fog működtetni, amely az emberek, a betegek és a diákok érdekeit szolgálja majd – ígérte.

Cél az is, hogy a közszférában senki ne keressen kevesebbet nettó 150 ezer forintnál, és 50 ezer forintnál ne legyen kevesebb a nyugdíj sem – mondta a szocialista képviselő.

(MTI)

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.