Közélet

Rárepült az ellenzék a tanárok tüntetésére

Orbán szálljon le a magas lóról, és a kormány ne fogja az ufókra a tüntetés, miután a Fidesz erőszakos központosítása szétverte az oktatást.

A Párbeszéd Magyarországért Párt felszólítja a kormányt arra, hogy a társadalom millióinak követelését vegye komolyan, és ne próbálja meg külső erők, UFO-k vagy épp Soros György manipulációjának tekinteni azt – olvasható a párt közleményében. “A PM elképesztően aljasnak tartja, hogy miközben az oktatás romokban van, Orbán Viktor még mindig külső erők manipulálásáról, Hoffmann Rózsa kisujj-fájásról, Lázár János pedig balhézásról beszél. Gyomorforgatónak tartjuk, hogy a miniszterelnök féldiktatorikus kormányzásával a gyerekeinkből arctalan, engedelmes alattvalókat akar nevelni. Nem stadion-társadalomra, tudásalapú társadalomra van szükség!” – írta a párt.

A PM közölte, hogy hétfőn a parlamentnek benyújtja azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben felszólítja a kormányt, hogy teljesítse a Herman Ottó és a Teleki Blanka Gimnázium által megfogalmazott oktatási követeléseket. A javaslatban szerepel többek között egy új alaptanterv megalkotása, a tanárok és a diákok terheinek azonnali csökkentése, a tankötelezettségi korhatár visszaállítása 18 évre, a Klik megszüntetése és a pedagógusok azonnali béremelése.

A Jobbik támogatja a pedagógusok által megfogalmazott követeléseket – jelentette ki Dúró Dóra szombaton sajtótájékoztatón Budapesten, azt követően, hogy a párt frakcióvezető-helyetteseként és a kulturális bizottság elnökeként részt vett a pedagógusok demonstrációján. A párt 2016-ban “valódi konzultációt” indít az oktatási, szociális és egészségügyi ágazat szereplőivel, annak érdekében, hogy megismerje a problémáikat és hatékonyan tudjon fellépni azok megoldása érdekében – közölte az ellenzéki politikus.

Mint elmondta: a Jobbik felszólítja Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy “szálljon le a magas lóról” és hallgassa meg az emberek szavát, azokét, akik XXI. századi oktatást, egészségügyet és szociális szférát szeretnének Magyarországon.Szerinte a kormánynak nincs igaza, amikor azt mondja, hogy a pedagógusoknak csupán a botránykeltés a célja. A többi között diákok ugyanis valóban túlterheltek – tette hozzá. Ebben a helyzetben pedig egyre többen hagyják el az oktatási, egészségügyi és a szociális szektort a rossz munkakörülmények és az alacsony bérek miatt, ezen folyamatok megállítása érdekében indít konzultációt a párt – mondta Dúró Dóra.

Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy az az önkormányzat, amely képes rá, vehesse vissza iskoláját – közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője a párt választmányának szombati ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.Tóbiás József elmondta, a választmány kérésére benyújtanak egy másik, a költségvetést módosító javaslatot is, amely lehetővé teszi az intézményekben a minőségi oktatást. Egyetlen iskola sem maradhat kréta, eszközök, vagy fűtés nélkül – indokolta.

A pártelnök elmondta, hogy a választmány nyílt levélben állt ki a szombati pedagógustüntetés mellett. Értékelésük szerint a tüntetés Magyarország jövőjéről szól – ismertette a dokumentum tartalmát. A levélben azt írták: a Fidesz erőszakos központosítása szétverte az oktatást, elvette az iskolák szabadságát és önállóságát, miközben nem biztosította az egyenlő lehetőségeket. Ez pedig a pedagógusok mellett a gyerekeket és Magyarország jövőjét is veszélyezteti – áll a sajtótájékoztatón kiosztott dokumentumban. Nincs szükség a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra, nincs szükség arra, hogy a kormány különböző rangú tagjai megmondják, mi jó helyben. A helyiek szeretnének dönteni arról, mi jó nekik – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik