Vannak-e párhuzamok Orbán Viktor kormányzása, valamint az orosz és török politikai berendezkedés között? Ezt vizsgálta a Political Capital új tanulmányában. Az elemzők szerint az vált az egyik fontos kérdéssé a hazai és a nemzetközi nyilvánosságban is, hogy a magyarországi politikai berendezkedés válhat-e követendő modellé Európában vagy a szűkebb régiónkban.
A versengés látszatát tartják fenn
A tanulmányban azt írják: a „bizonytalan státuszúnak”, „átmenetinek” vagy „hibridnek” nevezett rezsimek vezetői nem számolják fel maradéktalanul a demokratikus intézményrendszert, de valamilyen formában mind a (liberális) demokrácia beszűkítésére törekszenek. Működésüket úgy igyekeznek „eladhatóvá” tenni, mintha legalábbis a demokrácia mezsgyéjén mozognának, de csak a plurális versengés látszatát tartják fenn. Ennek az elemzés szerint a jelenlegi magyar politikai vezetés is megfelel, a fékek és ellensúlyok lebontásával, a horizontális elszámoltathatóság korlátozásával, a kliensrendszer és a korrupció szinte leplezetlen működtetésével, a társadalmi nyilvánosság és a civil szféra mozgásterének folyamatos szűkítésével, valamint a Nyugat-ellenes orientáció és retorika alkalmazásával.
Azt is megemlítik, hogy minden illiberálisnak nevezett rendszer jellemzője, hogy az uralkodó ideológia és a politikai gyakorlat egyfajta urbánus-vidéki, modern-tradicionalista társadalmi törésvonalhoz kapcsolódik, szembeállítja a hatalmon lévők által természetesnek tartott értékeket, elveket és viszonyokat a felvilágosodás korából eredeztetett, természetellenesnek és liberálisnak tekintett absztrakciókkal.
Orbán a legfőbb kötőerő
Törökország és Oroszország vizsgálata során azt találták, hogy sok esetben szembeötlőek a párhuzamok az Orbán-rezsim törekvéseivel, legyen szó a civilszervezetek vagy a média helyzetéről, az oktatásba bevitt ideológiai elemekről vagy a kormányzati retorikáról. Törökországban és Oroszországban azonban ezek előrehaladottabb állapotban vannak, mint nálunk.
Putyin és Erdogan erőskezű vezetőként uralják a pártjukat, mindketten politikai ellenfeleik démonizálására törekednek és azt sugallják, hogy csakis ők képviselhetik népül érdekeit. Orbán 2002 óta ugyanezt a stratégiát követi, és mára ez az egyik legfőbb kötőereje a kormánypárt szavazótáborának. A jelenlegi magyar jobboldal szinte egésze antiliberális alapon áll: az egyénnel szemben a nemzeti közösség elsődlegességét vallja, amelynek nevében támogatja a gazdasági, a társadalmi és a kulturális szférába való erős állami beavatkozást. Megjegyzik: a negatív nemzetközi visszhang miatt Orbán tusnádfürdői beszéde óta kerülik az „illiberális állam” kifejezés használatát magyar kormányzati körökben, de maga a folyamat zavartalanul halad tovább.