Közélet

Széles Gáborék berágtak a Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Hírlap jogi lépéseket tesz a pénteken megjelent álhír-újság miatt. „Mi is sokat gondolkodtunk rajta, hogy feljelentsük-e Széles Gábort” – reagált az MKKP elnöke.

Nem tetszettek a sajtóban megjelenő hírek a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, ezért kezükbe vették az irányítást: tízezer példányban kinyomtatták a Magyar Hírlapot olyan hírekkel, amilyet szeretnének. Erdély hegyet ad Magyarországnak, hazánk a napenergiára alapozza a jövőjét, feloszlik az MSZP, nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, Bayer Zsolt bocsánatot kér – ezek, sőt még a jövő heti lottószámok is megtalálhatóak a különszámban, amit tízezer példányban osztottak szét Budapesten és hat másik városban.

Jogi lépéseket tesznek

Igaz, az igazi Magyar Hírlap kiadója az egészről csak utólag értesült, és a pénteken délután kiadott közlemény szerint meglehetősen morcosak. Azt kifogásolják, hogy „a lap arculatával egyező módon, védjegyével, tulajdonosának, szerzőinek nevével visszaélve, az újság jellegzetes megjelenését másolva – áltartalommal és álhírekkel – a mai napon tízezer példányszámú kiadványt adtak ki és terjesztettek ismeretlenek”. Álláspontjuk szerint ezzel nemcsak a kiadónak és a szerkesztőségnek, de a jóhiszemű olvasóknak is kárt okoznak. „Attól ugyanis, hogy valaki humorosnak érzi magát, nincs joga törvényszegéshez” – írják.

A Magyar Hírlap kiadója felveti azt is, hogy „elgondolkodtató, hogy a nyilvánosan hozzáférhető bírósági adatok szerint csak 2015. július 20-án bejegyzett, tényleges társadalmi támogatottsággal nem rendelkező Kétfarkú Kutya Párt miként rendelkezhet olyan személyi, tárgyi, valamint pénzügyi feltételekkel, amelyek lehetővé tették az álújság elkészítését, tízezer példányban való kinyomtatását, valamint terjesztését”, és ígéretet tettek arra, hogy megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Nem jelentik fel Széles Gábort

A „Magyar Hírlap-különszámot” jegyző Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely nem különösebben titkolja, hogy köze van a laphoz. A 24.hu-nak azt mondta: az újság a Ganümédeszi Galaktokolonialista Párt támogatásával készült, meg negyven ember ingyenes munkájával.

Amúgy meg mi is sokat gondolkodtunk rajta, hogy feljelentsük-e Széles Gábort, de pont kifogyott a nyomtatónk, úgyhogy inkább hagytuk a dolgot

– közölte Kovács.

Az elnök egyébként nyilatkozott a Magyar Nemzetnek is, ahol elmondta: a lapot annak a pénznek a maradékából nyomtatták ki, ami a nyári óriásplakát-kampányra gyűlt össze közadakozásból. A jogi következményekkel kapcsolatban pedig annyit mondott: jó ügyvédeik vannak, ebben bíznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik