Közélet

Menőzéssel próbálja megszerezni a budai campust a SZIE

Forrás: Google Maps
Forrás: Google Maps
Elég röhejes bizonyítékokkal igyekezett egy hatástanulmányban alátámasztani a Szent István Egyetem, hogy a Corvinus budai karai hozzá passzolnak. Hivatkoznak számokra, amiért ők jobbak, de semmilyen épkézláb indokuk nincs arra nézve, hogy miért nem lenne jó ötlet az integráció helyett a két egyetem együttműködése.

Nem tudni, honnan biztosítaná a többletforrásokat az integrációt és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) budai campusát is nagyon akaró Szent István Egyetem (SZIE). Ez a fő megállapítása a cikknek, amit az Átlátszó Oktatás írt arról, hogy megszerezték a két egyetem döntéselőkészítő anyagait.

Augusztus 17-én ült le a két egyetem vezetése az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kérésének megfelelően. A SZIE mindenképp a budai campus karait akarta, a Corvinus hallani sem akart róla, hogy megváljon az Élelmiszertudományi, a Kertészettudományi és a Tájépítészeti és Településrendezési Karoktól. Ragaszkodtak a konszenzusos döntéshez.

Végül abban állapodtak meg, hogy közös tervezetet készítenek az együttműködés lehetőségeiről, de külön állásfoglalást az integrációról.

A Corvinus koncepciót készített mindkét eshetőségről, az integrációsnál hozzátéve, hogy a szenátus és a karok tanácsai is elutasították azt. A SZIE három napos csúszással elküldte a koncepcióját, ami arról szólt, mennyivel minőségibb náluk a képzés, így a BCE a saját koncepcióját küldte el a minisztérumnak. Az EMMI pedig csak meghozta a felszabdalásról szóló döntést.

Így lehetett volna együttműködni

A Corvinus anyagának első része a két egyetem közötti esetleges együttműködésről írt. Először kijelentik, hogy nagy párhuzamosságok nincsenek a képzésben, de így is jobb lenne, ha csak a Corvinus indítana kertészmérnöki Bsc képzést. Cserébe az osztatlan agrármérnöki képzésről lemondanának, sőt a tervezett környezetmérnökiről is. A növényorvosi Msc képzés szerintük nem felel meg a Szent Istvánon a kamarai előírásoknak, mivel levelezőn is lehet ott végezni.

corvinus(1)(960x640).jpg (Array)
Budapest Corvinus Egyetem, pesti campus

A Corvinus megjegyezte, nyitottak az együttműködésre, akár közös képzésekkel, közös órákkal vagy épp egymás tudományos konferenciáin való részvétellel. Az Átlátszó Oktatás szerint nem kedvezhetett a BCE álláspontjának, hogy beleírták,

“két szűkölködő ember házassága csak konzerválja a szegénységet”,

utalva ezzel a forráshiányos SZIE-re és a szintén nem dúsgazdag budai karokra. Azt írják, együtt kell fellépniük azért, hogy rendeződjön az agrárképzés finanszírozása.

Na ki az agrárabb?!

A BCE-tanulmányban azt írják, mivel a SZIE több tudományterületen nyújt képzést, nem lennének feltétlen jobb helyen ott a karok (bár a tervek szerint több nem agrárjellegű képzés is elkerülne a Szent Istvántól). A SZIE erre azzal reagált, még így is több közük van az agráriumhoz, mint a Corvinus pesti, gazdasági jellegű karainak.

Ennek megfelelően nem is gazdálkodta túl a Szent István a kérdést, semmilyen gazdasági hatástanulmányt nem készítettek. Pedig ez amiatt is fontos lenne, mert az Állatorvos-tudományi Kar jövőre kiválhat az egyetemből, és ez komoly bevételkiesés lehet. A Corvinus azt szeretné, hogy biztosított legyen a budai campus anyagi háttere, erre viszont nincs garancia.

corvinus budai campus (Array)
Corvinus budai campus

Érdekesség, hogy mindkét egyetem egy évben határozta meg az átmeneti időszakot, miközben az EMMI már január 1-től elcsatolná a budai karokat. Azokat a karokat, amiknek sérülni fog az autonómiájuk azzal, hogy akaratuk ellenére anyaintézményt váltanak, miközben nem tudni, ez miért lenne előnyösebb, mint a szoros együttműködés. A BCE szerint emiatt elvándorolhatnak az oktatók, ezt a SZIE is látja, de nem írt rá megoldást.

A SZIE érvei

A Szent István Egyetem érvei a következők: nagyobb egyetem, jobb működés (a Corvinus inkább a hálózatokat preferálja), erősödő üzleti partneri megbízás, költségmegtakarítás a párhuzamosságok felszámolásával (a BCE szerint szakok így is bezárhatók) és hamar jönnének a fenti előnyök. A cikk szerint a SZIE-nek nem is esett igazán le, milyen lehetne az együttműködés, ők egy új intézménnyel számoltak volna, holott a Corvinus a két független egyetem “hálózatjellegű együttműködése” jönne létre.

A gödöllői egyetem dokumentuma a cikk szerint 43 oldalas, ebből két oldal foglalkozik a két egyetem esetleges együttműködésével, három pedig a budai karok hozzájuk csapásával. A SZIE amúgy olyan viccekkel illusztrálta, mennyivel jobb a Corvinusnál, hogy a 14 ezres BCE-ről tavaly már heten (!) átjelentkeztek hozzájuk (a Corvinus szerint a tanulmányaikkal rosszul álló hallgatók) és hogy

a hallgatóik és oktatóik között van kommunikáció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik