Közélet

Egymásnak estek a termékbemutatós cégek

Az egyik társaság a másik telephelye előtt osztogat szórólapokat, hogy csalásra hívja fel a figyelmet – írja a Blikk.

„Hogy mertél rólunk írni az újságban? Meg fogunk találni, és kicsinálunk! – üvöltötte a termékbemutatós cég vezetője a Blikknek a telefonba. A lap csütörtökön írt a társaságról, amely új trükköt vetett be: visszaveszik az eladott bóvlikat, de csak akkor, ha a korábban már átvert vevő fizet nekik még 100 ezer forintot. Cserébe félmilliót ígérnek, amiből persze még egyik kárvallott sem látott egy fillért sem.

A cégvezető a fenyegetés mellett elmondta, hogy megpróbálják ellehetetleníteni a vetélytársai, de folytatja, amit elkezdett. Szerinte ő csak segíteni próbál a becsapott embereken.

A társaságot egy másik, hasonló profilú cég csalással vádolja, és csütörtökön szórólap-osztogatókat küldött irodájuk elé, hogy így hívják fel az emberek figyelmét arra, itt átvághatják őket.

Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője elmondta, hogy a Wolf King Medicallel kapcsolatos bejelentés alapján az ügyet a területileg illetékes kormányhivatalhoz továbbították. „Az eset csalásnak minősül, úgyhogy azt javasoljuk, az érintettek forduljanak a rendőrséghez. Az NFH azt tanácsolja, hogy hasonló helyzetben addig, amíg a cég nem fizeti ki, amit ígért, senki ne adja át nekik a terméket” – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik