Gazdaság

FEOSZ: még tovább kell szigorítani a termékbemutatók szabályozásán

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) üdvözölte a KDNP által benyújtott, a vásárlással egybekötött termékbemutatókat rendszabályozó előterjesztését, de további lépéseket javasolnak.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a Kereszténydemokrata Néppárt a csaló termékbemutatók visszaszorítását célzó javaslatot nyújtott be csütörtökön az Országgyűlésnek. Indoklásuk szerint a törvényi kiskapukat kívánják becsukni a javaslattal, mivel a főleg a nyugdíjasokat “megkopasztó” termékbemutatókra sok panasz érkezett.

A törvényjavaslat a termékbemutatókkal foglalkozó cégek számára ügyfélszolgálat fenntartását írja elő, megtiltja az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándékjuttatás- és ajándéksorsolás reklámját, és nem lehet majd hitelszerződést kötni a termékbemutatókon.

A civil szervezet felhívta a figyelmet, hogy az elfogadásra váró törvényjavaslat mellett további intézkedésekre is szükség van a fogyasztók érdekében. Véleményük szerint rögzíteni kellene azt is, hogy a vásárlástól való elállás 14 napos határideje alatt ne lehessen előleget sem kérni a fogyasztótól, a feltűnő értékaránytalanság esetén pedig az eladónak kelljen bizonyítania, hogy nem alkalmazott túlzó árat, és ha ezt nem tudja alátámasztani, a szerződés legyen semmis.  Jogszabályban rögzítsék azt is, hogy a termékbemutatós cégek számára kötelező legyen megjelenni a békéltető testületek előtti meghallgatáson, függetlenül a cég bejegyzési helyétől – javasolja az FEOSZ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik