A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak a fiatalembernek az ügyében, aki pénzszállítóként tavaly májusban eltűnt 25 millió forinttal Budapesten. Az ügyészség az elsőfokú döntés után a korábbi súlyosítás helyett enyhítésért fellebbezett – írja a Blikk.
A fiatalról kiderült, hogy egy 10 éves gyermek szintjén áll. A kirendelt orvosszakértő szerint veleszületett, gyógyíthatatlan autizmussal küzd és nincs tisztában azzal, mit tett. A taláros testület 1 év 6 hónap börtönre ítélte az egykori pénzszállítót, de 2 évre felfüggesztette a letöltését. Ezenkívül 5 évre megtiltották, hogy korábbi hivatást gyakorolja.
“Elégedett vagyok az ítélettel, hiszen nem lehet egy olyan fiatalembert a rácsok mögé küldeni, akinek pszichés betegsége miatt a börtöntűrő képessége egyenlő a nullával” – fejtette ki dr. Gerencsér András ügyvéd.
Mint ismert, a fiatalnak egy bankba kellett volna vinnie a pénzt, helyette eltűnt a Corvin Plaza forgatagában a milliókkal. Átöltözött az áruház mellékhelyiségében, azután moziba ment, és miután vásárolt néhány régóta áhított dolgot, csináltatott magának egy szemüveget, végül elment egy éjszakai bárba ismerkedni. A mozi után éppen hazafelé bandukolt, amikor a rendőrök elkapták. Kihallgatásán lelkesen mesélte, hogy a Pókember című film legújabb epizódját látta.