Közélet

Idős embereket gyötört Nagykáta környékén a rablópáros

Járni alig tudó idős asszonyt vertek meg, és kötöztek meg Tápiószelén, majd hasonlóan bántalmaztak egy 80 éves nőt Tápiógyörgyén.

Az alkalmi munkákból élő tápiószelei vádlottak megfigyelték, a környék mely házaiban élnek egyedül idős asszonyok, majd 2014 augusztusában éjjel Tápiószelén csuklyában és kesztyűben bementek az egyik ilyen lakásba. Az ablakon keresztül bejutó rablók neszezésére felriadt a járni csak bottal tudó asszony, mire az értékek után kutató támadók megverték őt, és azzal fenyegették meg, hogy felgyújtják a házát – mondta el a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla.

A súlyosan sérült idős nő félelmében odaadta az ékszereit, a telefonját és a készpénzét, ennek ellenére a vádlottak a zsinórjának egy levágott darabjával megkötözték, és a száját betömve a sorsára hagyták – idézte a vádiratot a szóvivő.

Másnap éjjel a két férfi egy 80 éves, bottal is nehezen közlekedő tápiógyörgyei asszony házába tört be. A nő a kutya ugatására felébredt, és amikor meglátta a csuklyás embereket, megpróbált telefonon segítséget kérni, de az egyik vádlott megakadályozta ebben. Ököllel addig ütötte a sértettet, amíg az a földre nem zuhant. Az asszony segítségért kiáltott, ezért a rablók csupán egy asztali órát tudtak magukhoz venni, majd elfutottak.

A páros további három tápiószelei idős asszony házába tört be hasonló módszerrel, készpénzt, illetve ékszereket lopva. Ezeken a helyszíneken nem bántalmazták a sértetteket.

A Nagykátai Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére, elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő két férfi ellen. Egyúttal indítványozták az illetékes bíróságnak fegyházbüntetés kiszabását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik