Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete – emiatt áll bíróság elé hamarosan egy 53 éves férfi, miután tavaly szeptemberben egy győri sörözőben megkéselt három embert – két vendéget és a pincérnőt. A támadó előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.
A férfi dulakodott a vendégekkel és a személyzettel is, miután utóbbiak nem szolgálták ki ittassága miatt. Először a többi ott tartózkodott kérte meg, hogy rendeljenek helyette, ám ezt nem tette meg senki, így beleivott egyikük poharába, emiatt tört ki a verekedés. A történtek után elment, ám nemsokára visszatért – két késsel.
Bár órák teltek el, még mindig dühös volt. Megállt a teraszon és azt üvöltötte, hogy “megöllek benneteket”. Ezután odalépett az egyik férfihoz, aki nem segített neki a rendelésben, és hasba valamint fejen szúrta őt, illetve sebet ejtett a jobb karján is. Ezután jelent meg a pincérnő, aki megkérdezte, hogy mit csinál, miért nem bír magával. A férfi ekkor felé fordult és figyelmeztetés nélkül nyakon szúrta. Ezután a felszolgáló élettársa következett. A férfi látta, hogy a részeg támadó távozni akar és utána ment. Azt ő semt tudta, hogy kés van nála. A vádlott megfordult és azzal a lendülettel szúrt: a férfit a mellkasán érte döfés. Hátrálni próbált, de a vendég megpróbált újabb sebet ejteni rajta késeivel, ám ellenfelének egy székkel sikerült kivédenie a támadást, és kiütnie a kezéből “fegyvereit”.
Sérüléseikből azóta mindhárom érintett felgyógyult – derül ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából.