Mary és Rose kedd délután nagy riadalmat okoztak szökésükkel. Az Eötvös Cirkusz kecskeméti állomáshelyén az egyik dolgozó vette észre, hogy a négy oroszlán közül csak kettő fekszik a helyén. A ketrec ajtaja azonban zárva volt.
“Rose-t hamar észrevettük, mert neki első dolga volt befutni az állatsimogatóba, és üdvözölni gyerekkori barátját, Pinky malacot, akivel együtt nőttek fel. Ott birkóztak, amikor rájuk találtunk. Láthatóan nem akarta bántani” – mondta a Borsnak Eötvös Loránd, a cirkusz igazgatója. Társát, Maryt már nehezebb volt visszacsalogatni a kifutóba, mert messzebbre szaladt, és láthatóan megijedt a bámészkodók tömegétől. Őt negyven percig kergették.
A hatéves nőstény oroszlánok egyébként testvérek, és nagyon békés állatok. Olasz idomárjaik kezéből esznek.
Rejtély, hogy a nagymacskák miként jutottak át az öt méter magas kerítésen. Az is kérdéses, miért csak két állat szökött meg a négyből, ráadásul úgy, hogy a ketrec ajtaja zárva volt. Lyukat nem ástak az állatok, és a kerítésen sem tudnak átmászni, így nincs más magyarázat, mint hogy valaki szándékosan engedte ki őket – vélekednek a cirkusz munkatársai. Úgy gondolják, nem belső munkatárs tette, valószínűbb, hogy egy látogató a bűnös. A rendőrség nyomozást indított.