Közélet

Kíváncsi volt a taxisra támadó utas, milyen érzés ölni

kalapács (kalapács)
kalapács (kalapács)

A fiatalember azt mondta, nevelőintézetben nőtt fel, és már akkor is foglalkoztatta a gyilkolás gondolata.

Részleteket közölt a rendőrség a január 10-én, Monor határában történt, taxist ért támadásról. Kiderült, a férfi ki akarta próbálni, milyen érzés ölni – ezt ő maga vallotta be a nyomozóknak. 

“Egy rákospalotai plazánál szállt be a taxis mellé a munkásruhát viselő férfi, túrazsákját a hátsó ülésre rakta. Útközben családról, munkáról beszélgettek” – avatta be a Zsaru magazint a részletekbe Horváth Sándor százados, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője.  Az utas Monor határában olyan helyre vitette magát, ahol a taxisnak meg kellett állnia a rossz minőségű út miatt. Ekkor elővett egy ácskalapácsot, és lesújtott a sofőr fejére. A taxis kiugrott a kocsiból, a támadó követte. „Meg fogsz dögleni!” – mondta, mire a sofőr egy szempillantás alatt visszaült a volán mögé, lezárta az ajtókat, majd elhajtott, meg sem állt Gyömrőig. Vérző fejsérüléssel onnan szállították kórházba a mentők. Sérülése arra utalt, hogy a taxi utasterében talált ácskalapács szögkihúzó részével ütötték meg.

A taxi hátsó ülésén hagyott túrazsákból előkerültek a 29 éves fiatakember iratai.  Lehetséges tartózkodási helyein, Monoron és Gomba-Magfalván hiába keresték az egyenruhások,  így európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Január 19-én, éjszaka egy járőr figyelt fel rá az utcán, és igazoltatta. Iratok nem voltak nála, de valós adatokat diktált be.

A férfi a kihallgatásán a lap szerint elmondta, nevelőintézetben nőtt fel, már akkor is foglalkoztatta a gyilkolás gondolata, a kalapács viszont nem ezért volt nála a taxis megtámadásakor, azt mindig hordott magánál. Nem rajta múlt, hogy a sofőr könnyű sérülésekkel megúszta.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség kezdetben testi sértés miatt nyomozott, ám végül emberölés kísérletével gyanúsították meg a támadót, aki jelenleg előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik