Napi szinten landolnak utasokra rácsukott ajtókról szóló levelek a BKV-Figyelő postafiókjában. Újat szinte nem is tartalmaznak – a busz megáll, az utas leszáll(na), ajtó csukódik, anyád, tiéd. István levele annyiban más, hogy az általa látott esetben a buszvezető észrevette a problémát és csípőből tüzelés helyett megtette, amit ilyenkor meg lehet tenni.
Ma esti (január 20. – a szerk.) történetemmel újabb példát szeretnék elmondani, hogy a buszvezetők – sokak véleményével ellentétben – nem a világ legrosszabb emberei. A mai eset rávilágított arra, hogy egy buszvezető egy hideg, esős éjszakán hibázik, de nem mentegetőzik, elismeri, majd úgy vezet tovább, hogy érződik rajta a lelkiismeret-furdalás.
Fotó: BKV
Régóta “ismerem” a mai eset sofőrjét, hiszen mindig itt laktam, ő pedig itt jár legtöbbször. Egészen a Tél utcáig a maga sajátos módján vezette a 25-ös buszt, amelyen kb. heten utaztunk. Egy férfi és egy anyuka szállt le a kisgyerekével a második ajtónál. A lépcsőn kiderült, a gyerek önállóan nem tud leszállni, így az anyuka felkapta a gyereket, ami időbe telt, így az ajtó rájuk, de leginkább a gyerek kezére/vállára zárult.
Ekkor a gyereksírás és egy hangos “kurva életbe” mondat közepette az ajtók kinyíltak, a vezető pedig majdhogynem szó szerint kiugrott a buszból és rohant a középső ajtóhoz. Az indításjelző csak szólt és szólt, a vezető pedig folyamatosan elnézést kért. A “jól vagy?, minden rendben?, biztos?” kérdések ismétlődtek, majd három perc elteltével az ajtók bezáródtak és indultunk tovább.
Leszögezném, volt szerencsém kipróbálni, milyen a volán mögött ülni, és tudom, hogy van az a pont, ahol a leszálló a belső tükörből MÁR NEM, a visszapillantóból pedig MÉG NEM látszik. A gyereket pont ezen a ponton vette fel az anyuka, így a megtorpanás elég lehetett, hogy a vezető azt higgye, hogy ott már nincs senki. De a vezető nem mentegetőzött – nem fogta rá, hogy sötét van, arra se, hogy nem látta, arra se, hogy fáradt, mert már vagy 6-8 órája dolgozik, arra se, hogy rossz napja volt, egyszerűen semmire.
Rohant oda a síró kisgyerekhez, többször elnézést kért, ránézett az égre és széttárta a kezét. Egy anyuka számára nem hiszem, hogy van annál rosszabb, ha sír a gyereke. A vezető ezt is át tudta érezni – kívülről így tűnt.
Hogy mennyire fáj egy rád zárt ajtó? Nemrég egy Volvo buszon teszteltük, milyen érzés (persze annak az ajtaja visszanyílt önműködően). (Ebből azért lehetőleg senki ne csináljon rendszert – a szerk.) Nos, a Volvo ajtaja jobban megszorította a kezem, mint egy vérnyomásmérő, ezek után el tudom képzelni, milyen lehetett ez egy Ikarusszal egy kisgyereknek.
Vélhetően a vezető is átérezte a helyzetet, hiszen utána végig lassabban vezetett a késés ellenére, az ajtókat is úgy zárta, hogy legalább 3-szor tükörbe nézett, és időbe is tartott bezárni.
