Közélet

A börtönben találtak rá a rablógyilkosság gyanúsítottjára

A gyanú szerint a férfi egy idős embert vert és kötözött meg, aki később belehalt a sérülésekbe.

Tíz hónapos nyomozás után azonosították a tavaly februárban Mezőkövesden történt halált okozó testi sértés gyanúsítottját – jelentette be Mecser Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője és Szerencsi Árpád, Mezőkövesd rendőrkapitánya csütörtökön.

A megyei főkapitányság halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy 38 éves tiszalöki férfi ellen – ismertették. A gyanúsított egyébként lopás miatt büntetés-végrehajtási intézetben van.

A rendőri vezetők emlékeztettek arra, hogy február 20-án, éjjel két órakor valaki behatolt egy mezőkövesdi családi házba, pénzt követelt az ott lakó 88 éves idős férfitől, majd bántalmazta őt. Kutatott a házban, távozása előtt pedig harisnyákkal összekötözte a sértett kezét és lábát. Az idős ember életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, majd március 6-án a kórházban meghalt.

A bizonyítékok végül V. Róbert tiszalöki lakoshoz vezettek el, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését szerdai gyanúsítotti kihallgatásán, de a rendőrök szerint a nyomozás adatai egyértelműen alátámasztják a bűnösségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik