Nagyvilág

Megölte a kamasz a férfit, aki segíteni akart rajta

kes(210x140).jpg (kés)
kes(210x140).jpg (kés)

A fiatal apa meghalt, mielőtt láthatta volna születendő lányát: megkéselte a fiú, akit haza akart kísérni.

Egy kocsma közelében látta meg a tizenhat éves fiút, a 29 éves dél-walesi Michaelee Emmett, és egy barátja. A kamasz, láthatóan ittasan egy nővel próbált erőszakoskodni. Úgy döntöttek, hazaviszik a fiút szüleihez, az azonban kést rántott, és átszúrta Emmett máját – írja a brit Metro.

A férfi egy hónapot töltött a kórházban, és végül két nappal azután halt meg, hogy kislánya, Lola Grace megszületett. Az édesanya elvitte a babát a férfihoz, ő azonban már nem tért magához.

Natalie Preece, aki most egyedül maradt ikerfiaikkal és a kicsivel, elmondta, hogy „Michalee huszonnyolc napig volt a kórházban élet-halál között. Ott kellett ülnöm mellette úgy, hogy ne lássa, hogy mennyire elkeserített, hogy mi történt a férfival, akit a világon legjobban szeretek. Folyton a dátumot kérdezgette, számolta a napokat a lányunk születéséig. De még azt is elvették tőlünk. Az egyetlen közös fotót röviddel azelőtt csináltuk, hogy Michaelee meghalt.”

A nővérek megengedték, hogy a kicsit bevigyék az akkor már agyhalott férfihoz, és így készült a fotó. „Ez nem olyasmi, amit bárkinek is meg kellene tennie. Utána kellett meghoznom a döntést, hogy lekapcsolják a gépről. Ez összetörte a szívemet. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire fájdalmas volt.”

A tinédzser nemcsak a gyilkosságot ismerte be, de szándékos testi sértést, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot, és a közösségellenes magatartásokkal kapcsolatos rendelet áthágását is. A támadóra életfogytiglani börtönbüntetés vár, jelenleg éppen arról határoznak, hogy jó magaviselet esetén mikor engedhetik szabadon legkorábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik