Közélet

Gyanúsítottként hallgatták ki a Gyermekrák vezetőjét

Balogh Istvánnak arra kellett felelnie, használta-e magánügyei intézésére az alapítvány betegszállító gépjárművét.

A rendőrség honlapján szombat délelőtt közzétett közleményben az áll: a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a hűtlen kezelés vétségének gyanúja miatt indított eljárásban október 8-án gyanúsítottként hallgatta ki B. István Lajost.

A tájékoztatás szerint a 70 éves budapesti férfi a rendelkezésre álló adatok szerint egy alapítvány kuratóriumának elnökeként a szervezet tulajdonában lévő betegszállító gépjárművet betegszállítástól eltérő célra vette igénybe. A gyanúsított huzamosabb ideje napi rendszerességgel munkába járásra, magánügyei intézésére is használta az autót, amellyel vagyoni hátrányt okozott az alapítványnak – olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Az Index tavaly decemberben írt arról, hogy Balogh István, az alapítvány vezetője az adományokból vásárolt betegszállítót saját céljaira is használja. Balogh István akkor közölte: jogi lépéseket fontolgat a “méltatlan médiatámadások” miatt. Januári sajtótájékoztatóján, amelyen szinte a teljes magyar sajtó képviseltette magát, feltette a kérdést “hol hiányzik egyetlen fillér is az alapítvány céljaira befolyt pénzből?”. Balogh István szerint december 17-e óta egy olyan, az Index által elindított “lejárató kampány” folyik az alapítvány ellen, ami katasztrófával fenyeget, ugyanis elbizonytalanítja potenciális támogatóikat.

Balogh István azzal érvelt, hogy az autó azért közlekedett a lakása és az alapítvány irodája között, mert költségtakarékossági okokból a saját garázsában biztosított helyet a gépjárműnek. Egyébként csak akkor utazott azzal, ha hivatalos ügyintézés miatt szükség volt a jelenlétére, vagyis magáncélra nem használta – jelentette ki.

Az alapítvány ügyében Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő még tavaly december 20-án hanyag kezelés és csalás gyanúja miatt tett feljelentést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya a Magyar Nemzet január 17-i írása szerint hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Gyermekrák Alapítvány ügyében.

Április 24-én Ibolya Tibor fővárosi főügyész azt közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Főügyészség törvénysértéseket állapított meg a Gyermekrák Alapítvány kuratóriumánál, és felhívta a figyelmet, hogy az alapítvány gépjárművét ne használják magáncélra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik