Közélet

Szexbotrány a katolikus elitiskolában

Feletteseik tudtával létesítettek szexuális kapcsolatot diákjaikkal éveken át a gimnázium tornatanárnői.

Két fiatal edzőnő éveken folytatott titkos szexuális viszonyt diákjaival New York egyik elit, katolikus középiskolájában – írja egy áldozat, és három iskolai forrás beszámolójára hivatkozva a New York Post. A város rendőrsége megerősítette, hogy folyik egy szexuális zaklatással kapcsolatos nyomozás az intézményben. A Moore Catholic High Scoolt apácák alapították Staten Islanden, 1962-ben, jelenleg 8000 dollár (közel 2 millió forint) tandíjat kérnek évente a diákjaik szüleitől.

A botrányt a 25 éves Megan Mahoney esete robbantotta ki, aki hónapokig tartó szexuális viszonyt folytatott egy 16 éves fiúval, miközben segédedzőként dolgozott az iskola kosárlabdacsapatánál. Az iskolai források szerint Richard Postiglione, sportigazgató és az iskola vezetése már legalább 2006 óta tudták, hogy történnek hasonló dolgok a gimnáziumban, de az ügyeket mindig eltusolták, és nem jelentették őket sem a rendőrségnek, sem az ifjúságvédelemnek.

A 16 éves fiú a Post újságírójának elmondta, hogy Mahoney 2013 őszén környékezte meg őt az iskola edzőtermében, s az után számos alkalommal feküdt le a nővel, rendszerint annak autójában. A fiú azt mondta, hogy soha nem beszéltek Mahoney-vel arról, hogy együtt járnának, mindketten tudták, hogy a kapcsolatuk csak a szexről szól. A fiú azonban, főleg miután beszélt a dologról néhány barátjával úgy érezte, hogy az egész nagyon menő.

Mahoney tagadja, hogy szexuális kapcsolata lett volna a fiúval. A fiú szülei azonban látták egyszer a nőt, amikor autójával a házuk elé ment, hogy felvegye a srácot. Azt gondolták, hogy egy idősebb iskolatársa jött a fiukért.

Két iskolai forrás is azt mondta a Post újságírójának, hogy Mahoney közvetlen főnöke, Richard Postiglione mindenről tudott. „Amikor tudomást szereztem a viszonyról a fiú egyik közeli barátjától, az igazgatóhoz mentem. Azt mondta Richard már kivizsgálta az ügyet, és semmi sem igaz belőle, és a nő különben is egy tiszteletreméltó katolikus családból származik. A pletyka azonban makacsul tartotta magát.”

A forrást sem nyugtatta meg a vizsgálat eredménye, ezért e-mailben kérte a vezetőséget, hogy értesítsék a rendőrséget, és a gyermekvédelmi szerveket, de azt a választ kapta, hogy nem kell mindenre odafigyelni, amiről a gyerekek beszélnek.

A második forrás szerint Postiglione végül decemberben számon kérte Mahoney-t, és megígértette vele, hogy szakít a fiúval. Csakhogy januárban a fiú volt barátnője féltékenységből egy délután követte az exét, aki történetesen egy pizzériába ment, hogy Mahoney-val találkozzon. A lány értesítette a rendőrséget, akik ki is mentek a helyszínre.

„Azt mondtam nekik, hogy az unkatestvérem, így békén hagytak minket” – mondta a fiú az esetről, ami után Mahoney-nak már nem volt más választása, így felmondott az iskolában.

Az ügy azonban nem ért véget: az iskola tanárai rászálltak a fiúra. Mindent elkövettek, hogy megértessék vele, hogy jobb, ha elhagyja az iskolát és máshol folytatja a tanulmányait. Anyja áprilisban e-mailben kért magyarázatot az iskolától, hogy miért lehetetlenítik el gyermekét, de nem kapott választ. Júniusban azonban megjelent a házukban egy gyermekvédelmi szakember. Azért küldték, mert az iskolából feljelentés érkezett, hogy a szülei hanyagul nevelik a kamaszt, a szexuális zaklatásról azonban semmit sem tudott. A szülők ellen indult eljárást végül megalapozatlannak találták és lezárták. A hatóságok nem kommentálták a lap értesüléseit arról, hogy folyik-e eljárás Mahoney ellen.

Egy iskolai forrás szerint a nőnek nem ez volt első diákkal folytatott viszonya. Azt mondta, egy évvel korábban is egy másik 16 éves fiúval volt szexuális kapcsolata. A forrás azt is elmondta, hogy 2006 körül egy másik Postiglione irányítása alatt dolgozó edzőnőről is köztudott volt, hogy rendszeresen lefekszik egy diáklánnyal. Bár a férfi többször megígértette a nővel, hogy véget vet a tanítványával folytatott viszonynak, az négy éven át tartott. A források azt is megemlítették, hogy egy nőnek korábban azért kellett elhagynia az iskolát, mert nem volt hajlandó szexuális viszonyt létesíteni az 57 éves, nős Postiglioneval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik