Közélet

Hátrányt okozhat a bíróságon a sátánista „egyedi” külseje

A hármas gyilkossággal vádolt férfi ügyvédje attól tart, hogy védence arctetoválásai, és implantátum-szarvai negatívan befolyásolhatják az esküdteket.

Aggódik a három ember megölésével vádolt Caius Veiovis védője, mert szerinte védence egyedi megjelenése, esetleg negatív irányba befolyásolhatja az esküdteket, amikor dönteniük kell majd, hogy a férfi bűnös-e, vagy sem – írja a Huffington Post.

A 33 éves massachusettsi férfit azzal vádolják, hogy két társával elraboltak, megöltek és feldaraboltak három embert 2011-ben. A két feltételezett bűntárs: David Chalue és Adam Hall már életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik. A gyilkossághoz, és az áldozatok feldarabolásához használt eszközök soha sem kerültek elő. Az áldozatok maradványait az eltűnésük után két héttel találták meg elföldelve egy magánbirtokon.

Az áldozatok: David Glasser, Edward Frampton és Robert Chadwell (kép: Berkshire körzeti ügyészség)

Veiovis egyébként magát a Sátán hívének vallja, és rendőröknek azt is elmondta, hogy valójában vámpír, és olykor mások, máskor meg a saját véréből iszik. A vád szerint az áldozatoknak azért kellett meghalniuk, mert egy másik ügyben vallomást készültek tenni Adam Hall ellen, aki a Hell’s Angels motoros klub Berkshire megyei szervezetének vezetője.

 A vádlottak: David Chalue, Adam Hall és Caius Veiovis

Veivoist korábban Roy C. Gutfinski Jr. néven ismerték, és már több erőszakos bűncselekmény miatt volt dolga az igazságszolgáltatással. Már 19 éves korában, az akkori barátnőjével együtt, tíz év börtönre ítélték, mert egy hotelszobában egy 18 centiméteres sebet vágtak egy 16 éves lány hátába, és mindketten ittak az áldozat véréből. A férfi alig szabadult, máris újra vádat emeltek ellenne, mert elrabolt és fogva tartott két sztriptíztáncosnőt egy motelszobában. Bár azt a vádat később ejtették, a próbaidő megsértése miatt újra rács mögé került.

Veivois tárgyalása szeptember 3-án kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik