Meztelen nő szaladgált a VIII. kerületben, a Vay Ádám utcában vasárnap délelőtt. Egy szemtanú a Hír24-nek elmondta, a lakásából hallotta a zajt. Kinézett, ekkor látta a nőt, aki hangoskodott és énekelt. Ezután leült egy koszos lépcsőre, nem sokkal később pedig továbbállt. Még csak papucsot sem viselt. A szemtanú szerint a nő nem tűnt teljesen józannak, úgy festett, mintha valamilyen szer hatása alatt állna.
Kerestük a rendőrséget, de tájékoztatásuk szerint nem érkezett ilyen tartalmú bejelentés hozzájuk.
Augusztus elején, néhány perc sétára a Vay Ádám utcától hasonló eset történt. Akkor egy férfi kezdett őrjöngésbe a Népszínház út és Teleki tér találkozásánál található villamosmegállóban. Az RTL stábja felvette, ahogy a rendőrök pokrócot terítenek rá, vízzel locsolják és próbálják nyugtatgatni. Kiderült, hogy háromféle kábítószert szedett be.
Alig hét hete, hogy meghalt egy drogtól tomboló fiatal Józsefvárosban. A 22 éves fiú a Baross utcában lett rosszul, légzése leállt, keringése összeomlott, csövet vezettek le a torkán illetve újraélesztették. Instabil állapotban, de kórházba vitték, az intenzív osztályra került, ám ismét újra kellett éleszteni. Ekkor már nem tudták megmenteni. Zene, vagy Új zene – így említik a szert, amely végzett vele. Ez a drog a TV2 szerint négy embert ölt meg néhány hónap alatt, köztük azt a fiatalt is, aki a Blahán esett össze májusban.
Július közepén – ugyancsak a VIII. kerületben – járókelőket inzultált, autók elé akart ugrani egy kisgyerekes apuka. Párja – karján egy kicsivel – pedig könyörgött a rendőrnek, ne bántsák. A Blikk akkor azt írta, a harmincas éveiben járó férfi egy új dizájnerdrogot szedett be. Az egyik egyenruhás odament a nőhöz, elnézést kért tőle, de mint mondta, szükség van rá, hogy elvigyék a férfit, nehogy kárt tegyen magában vagy másokban. .