Három embert agyonlőttek, két másikat pedig megsebesítettek három különböző támadásban, de egy órán belül Los Angeles északi peremkerületeiben helyi idő szerint vasárnap kora reggel – közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a bűnügyi esetek összefügghetnek.
Az első támadásban, San Fernandóban valaki rálőtt egy személyautóra, amelyben öten utaztak. Egy 20 éves nő azonnal meghalt, két másik utas megsebesült. Negyvenöt perccel később kihívták a rendőrséget Sylmar városrészbe, mert lőtt sebbel holtan találtak egy 25 és 35 év közötti fiatalembert.
Tíz perccel később rátaláltak egy nő holttestére, akit szintén agyonlőttek.
Mit érdemes tudni San Fernandóról?
San Fernandóban 1997-ben egy átlagos családi otthon (azaz egy 4 szobás ház kerttel) kicsit többet ért, mint 36 millió forint. 2005-re ez a szám felment 141,6 millióra, majd 2009-re visszaesett 82,6 millióra.
A völgy (amely több, egybefüggő városból áll) 1,77 millió lakosa közül 41% a nem spanyol ajkú fehér, 41,8%, azaz a többség anyanyelve spanyol, a maradék ázsiai és afroamerikai. 2005-ben az itt élők 30%-a számított szegénynek, azaz keresett évi 35 ezer dollárnál (mai árfolyamon 8,26 millió forint) kevesebbet, és ez jelentős szám.
San Fernando városában magasnak mondható a bűnözés (450-1000 bűneset egy évben), míg a völgyben átlagosnak (200-449). 2000 óta csökkenő a tendencia, a gyilkosságok terén pedig kifejezetten jó volt a helyzet: 2008-2011 között egy emberölési eset sem volt, ezért is rázhatta meg ez a hármas eset a közösséget.