Közélet

Négy évig feküdt holtan lánya lakásában

A 98 évesen elhunyt nő holttestét rendőrök fedezték fel egy összehordott szeméttel teli házban.

A mumifikálódott holttest az Azcentral híre szerint ágyban feküdt egy hálószobában, feltehetően ott, ahol lánya négy éve, 2010 szeptemberében holtan találta az arizonai Gilbert városában álló házában. Janet Pallone a rendőröknek azt mondta, azért nem jelentette anyja halálát, mert pánikba esett. Azt hitte, a rendőrök a ház állapota miatt azt fogják gondolni, hogy elhanyagolta az idős nőt, és ő tehet a haláláról. Ezért inkább egyszerűen az ágyban fekve hagyta a holttestet.

Az igazságügyi orvosszakértők még nem állapították meg a halál hivatalos okát, de a rendőrség szerint minden bizonnyal természetes halálról van szó. A rendőrök egyelőre nem találtak bűnügyre utaló jeleket, és Janet Pallone az anyja állami nyugdíját tartalmazó csekkeket is mind visszaküldte a társadalombiztosításnak – írta az Azcentral.

 
A jómódú környéken álló ház, ahol a 98 évesen meghalt nő holtteste 4 éven át feküdt
Fotó:12News 

A nő fia a rendőrségnek elmondta: négy éve költözött el otthonról, amikor elkezdte tanulmányait az Arizónai Állami Egyetemen, és azóta nem tette be a lábát a házba. Anyja nem sokkal elköltözése után hívta fel, hogy tudassa vele nagyanyja halálát, és azt mondta neki, hogy a holttestet Chicagóban helyezik örök nyugalomra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik