Közélet

Csótányok és disznók közt élt ürülékkel teli házában a hatgyerekes család

Amikor a rendőrség egy bejelentés után kivonult az épülethez, elképesztően undorító körülmények fogadták őket.

A hatóságokat egy egyházi nyári tábor vezetősége riasztotta, hogy nézzenek rá az amerikai Dél-Karolinában élő család otthonára. Azután kezdtek aggódni, hogy a család néhány náluk nyaraló gyerekének testén mindehol bogárcsípések nyomát fedezték fel, amikor pedig ételt raktak eléjük, három tányérral is ettek, mert elmondásuk szerint otthon nem kapnak enni – jelentette a WYFF4 televízió.

A rendőrség közlése szerint, amikor kimentek a házhoz, már a közelébe érve érezték a levegőben terjedő erős csatornaszagot, és amikor beléptek az épületbe látták, hogy a padlót állati ürülék és vizelet borítja, és mindenhol csótányok mászkáltak. A konyhát szintén különböző rovarok borították, még a tűzhely és a hűtő is teli volt velük. A félig vízzel teli fürdőkádban pedig döglött csótányokat és egyéb bogarakat találták.

A ház, ahol a hatgyermekes család disznókkal és csótányokkal élt
Fotó:Google Street View/New York Daily News

A rovarok mellett még négy disznó és három kutya élt bent a házban, a hat gyerekkel együtt, akik közül a legfiatalabb mindössze 23 hónapos. A gyerekek mindegyike rovarcsípésekkel volt teli, valamint bolhásak és tetvesek is voltak.

A gyerekeket azonnal elvették a két szülőtől és a gyermekvédelemnél helyezték el őket. A WYFF4 cikke szerint szüleiket, a 41 éves Jarrod Wigginst, és a 22 éves Deanna Boubarist letartóztatták, és gyermek elhanyagolása vádjával indítottak eljárást ellenük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik