Bács-Kiskun megyében található a legtöbb regisztrált bor adóraktár, ezért a megyében kiemelten folytatnak ellenőrzést a három hónapig tartó akciósorozat idején – indokolta az őrnagy, hogy miért az M5-ös autópálya megyei szakaszát ellenőrzik kiemelten.
Némedi-Varga Éva hangsúlyozta, hogy az akció fő célja az uniós tagállamokból “feketén” szállított szőlőborok, a silány minőségű, bornak nem nevezhető termékek forgalmának megakadályozása.
A megye nagyobb útjain, valamint az autópályán az akció első 5 napján 67 pénzügyőr 181 gépjárművet ellenőrzött, melyből 31 volt a tartályautó – sorolta az ellenőrzés adatait a sajtóreferens.
Az akció eddigi tapasztalatairól elmondta: a megállított tartálykocsik többsége nem szőlőbort, hanem más terméket szállított.
A pénzügyőrök az ellenőrzés kezdete óta 18 esetben tapasztaltak egyéb szabálytalanságot, jellemzően közigazgatási, illetve jövedéki szabálysértést, ezért a megindított eljárások keretében 5,5 millió forint bírságot szabtak ki.
Némedi-Varga Éva felhívta a figyelmet, hogy a szeptember végéig tartó akció keretében a bor szállítmányok gyakori és váratlan ellenőrzésére lehet számítani továbbra is a közutakon, de az érintett gazdálkodóknál, a pincészeteknél is sűrűbben megjelennek a pénzügyőrök.