Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az újszülött osztályokon Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a szombathelyi kórházból eltűnt kislány kapcsán – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága pénteken. A közlemény szerint az államtitkár csütörtökön döntött erről. A vizsgálat az intézmények őrzés-védelmére, biztonsági rendszereinek működésére terjed ki. Zombor személyes látogatásokat is tesz majd az érintett kórházakba.
Ahogy arról beszámoltunk az egynapos Hédit a szombathelyi Markusovszky Kórházból vitte el egy 38 éves nő és 31 éves unokaöccse szerda délután. Az intézményben tudtak személyleírást adni róluk, így az egyenruhások egy órán belül megtalálták a párost egy lakásban, velük volt a kicsi is. A jelek szerint a kislányt meg akarták tartani, pontosabban az asszony, ugyanis mindenük megvolt, ami egy baba ellátásához szükséges, például ruhák, pelenka, cumisüveg. A nőnek öt fia volt, és terhes volt a hatodik gyermekével, ám tavasszal elvetélt. Vélhetően ez lehetett a motiváció.
A Blikk pénteken arról írt, a nő nagyon vágyhatott egy lányra, ám a megyei rendőrfőkapitány csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, a picit a jelenlegi adatok szerint véletlenszerűen választották ki, nem számított a baba neme.
A szombathelyi Markusovszky Kórház szülészete (Fotó: police.hu)