Közélet

Tizenhárom gyerek zaklatásával vádolnak egy óvóbácsit

Egy kollégája jelentette fel a 22 éves férfit a rendőrségen, miután munkahelyük belső vizsgálata ártatlannak találta.

Tizenöt rendbeli szexuális zaklatással gyanúsít egy 22 éves, dán származású óvodai dolgozót az ügyészség New Yorkban. A férfi állítólag tizenhárom gyermeket molesztált a munkahelyén, egy Manhattan-ben működő, nemzetközi óvodában, ahová vagyonos emberek, többek között ENSZ tisztviselők járatják gyermekeiket – írja a NY Daily News.

Malthe Thomsen (fotó: Facebook) 

Az ügy meglehetősen ellentmondásos: bár az óvoda is folytatott belső vizsgálatot, és teljesen ártatlannak találták Malthe Thomsent, a hatóságok továbbra is őrizetben tartják. A férfit még június végén tartóztatták le, mert egy feljelentés szerint kilenc különböző gyermek nemi szerveit érintette meg a ruhájukon keresztül, május 27. és június 4. között. A vád szerint továbbá a férfi tíz gyermek fejét nyomta a ruháján keresztül az ágyékához, illetve három gyermeknek megsimogatta a fenekét, szintén ruhán keresztül. Az áldozatok között fiúk és lányok is voltak, valamennyien 4 és 5 év közöttiek.

Thomsen órákon át tartó kihallgatása után a bíróság úgy döntött, hogy negyvenöt nappal meghosszabbítják a férfi rendőrségi őrizetét, hogy az ügyészség eldönthesse hivatalosan is vádat emelnek-e. A bíró az elé tárt bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, a férfi valóban elkövethette a bűncselekményeket. A férfi ügyvédei szerint védencük az órákon át tartó kihallgatás, és ránehezedő nyomás hatására mondott olyanokat a nyomozóknak, hogy: „ha az emberek tényleg kifogásolhatónak találták, hogy előfordult, hogy a gyerekek keze az ölemben volt, talán igazuk van.” A védelem szerint a vádakat az is erősen megkérdőjelezi, hogy egyetlen ember, egy 30 éves, Gigi nevű asszisztensnő feljelentésén alapulnak.

Az óvoda igazgatója, Donna Cohen a rendőrségen azt mondta, hogy Gigi beszámolóinak hatására néhány aggódó szülő felhívta őt telefonon, ezért egy ideig folyamatosan megfigyelték Thomsent, anélkül, hogy tudott volna róla, és kikérdezték valamennyi közvetlen kollégáját is, de semmi gyanúsat nem tapasztaltak.

Thomsen szülei, egy már elvált leszbikus pár azonnal New Yorkba utaztak, hogy fiukat támogassák. Mint mondták, teljesen értetlenül állnak a történtek előtt. „Óvópedagógus család vagyunk, Malthe egy nagyon nyíltszívű, és gondoskodó fiú, és mindenkit biztosíthatok arról, hogy nem gyermekbántalmazó” – Brigitte Thomsen, a férfi biológiai anyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik