Közélet

Ítéletre vár Hunvald

Harmadfokú döntés várható a Kúrián kedden a Gál György és társai, köztük Hunvald György volt szocialista politikus elleni csalási ügyben.

A Kúria hatásköre az első- és a másodfokon hozott eltérő döntések felülvizsgálatára terjed ki. Gál György volt szabad demokrata önkormányzati politikus és Hunvald György, szocialista országgyűlési képviselő, Erzsébetváros egykori polgármestere esetében a kiszabott szabadságvesztésben nem volt eltérés, előbbit nyolc és fél évre, utóbbit másfél évre ítélték. A volt polgármestert a Szegedi Ítélőtábla több vádpontban felmentette, illetve olyan részcselekményekben, amelyekben korábban nem ítélték el, bűnösnek mondta ki őket. A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket.

Hunvald a tanácsadói szerződések és a bérlakások miatt ült

A vádirat három ügycsoportban rögzítette azokat a bűncselekményeket, amelyek az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald György hivatali idejében, 2003 és 2009 között történtek: több százmilliós ingatlanpanama, fiktív tanácsadói szerződések és több százezer forintos tanácsadói díjakkal okozott több tízmilliós visszaélés.

Az eredetileg tizenhárom vádlott közül hatan állnak a Kúria előtt, és közülük négyet ítélt letöltendő börtönre a bíróság.
Hunvald György bűnösségét az elsőfokú bíróság elsősorban tanácsadói szerződések és a bérlakások kiutalása miatti jogsértések miatt állapította meg. Gál György súlyos büntetésére az ingatlanpanama adott alapot, Hunvaldot felmentették e vádak alól.

A törvényszék Gál Györgyöt a kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok százmilliós jogi igényéből 230 millió forint, Hunvald Györgyöt pedig 21 millió forint megfizetésére kötelezték.

Új eljárás is lehet

A másodfok több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedett, egyes felmentések helyett kimondta a bűnösséget, egyes elmarasztaló döntéseket pedig felmentésre változtatott.

A Kúrián folytatott eljárásban az ügyész a felmentő rendelkezések megváltoztatását és a büntetés súlyosítását kérte. A védők felmentésért és enyhítésért folyamodtak, illetve egyes cselekmények hatályon kívül helyezését és új eljárást vagy az adott ügycsoport elkülönítését és a másik eljáráshoz egyesítését kérték.

Harmadfokon lehetőség van új eljárásra utasításra is, például akkor, ha a Kúria a bizonyítás nagy terjedelmű megismétlését tartja szükségesnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik