Közélet

Fáradtan vezetni, olyan, mint ittasan

Frissítőt és elalvásgátlót és jó tanácsokat osztottak a szabolcsi rendőrök hajnalban az autósoknak.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a helyi polgárőrök közreműködésével közösen hívták fel a közlekedők figyelmét a kialvatlanság veszélyeire. Az M3-as autópálya mátészalkai lehajtójánál hasznos tanácsokat adtak magyar és idegen nyelvű szórólapokon, frissítő üdítőket és a kérdőívet kitöltőknek elalvásgátló készülékeket osztottak ki. Ez a kütyü a fej előre billenését érzékeli és erős hangjelzéssel figyelmezteti a sofőrt, hogy a további vezetése kockázatos lehet.

Az elalvás miatti balesetek évről-évre követelnek halálos áldozatokat. A fáradt vezetők sokszor hajlamosak túlbecsülni saját képességeiket. Úgy gondolják még mindig járművezetésre alkalmas állapotban vannak és biztonsággal haza tudják vezetni a kocsijukat. Ez pedig végzetes következményekkel járhat. A fáradságnak egyértelmű előjelei vannak, melyeket a járművezetőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia. Ha a sofőr elalszik, azzal nemcsak saját, de a mellette ülők, valamint a forgalom többi résztvevőjének testi épségét is veszélyezteti. Mivel a személykocsival közlekedőkre nincs szigorú törvényi előírás, hogy mennyi vezetés után kell pihenőt tartaniuk, ezért a rendőrség hasonló kampányokat szervez, hogy az elalvás miatt bekövetkező baleseteket megelőzze – áll a rendőrségi közleményben.

Néhány hasznos tanács a sofőröknek:

* Hosszabb úton rendszeresen álljuk meg! Már néhány perces pihenő is életeket menthet!

* Kifejezetten ajánlott frissítők fogyasztása, valamint mozgás a pihenések során! (pl.: guggolások, karkörzések)

* Legyen hűvös a járműben, hiszen a meleg bódultságot, aluszékonyságot, a reflexek jelentős csökkentését eredményezheti!

* Beszélgessen utasaival! A folyamatos beszéd ébren tart.

* Kerülje a lágy, lassú melankolikus zenét, helyette intenzív ritmus, gyors és „pörgős” zenét hallgasson! Soha ne feledje, fáradtan volán mögé ülni legalább akkora kockázat, mint ittas állapotban vezetni! – figyelmeztet a rendőrség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik