Közélet

Gyilkosság a Seuso kincsek miatt – újra nyomoznak

Gyanús körülmények között akasztotta fel magát a Seuso-kincseket megtaláló Sümegh József. A nyomozás akkor eredménytelen volt, most újra megpróbálják.

Emberölés gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) műkincs alosztálya. Most hogy a kincs több ismert része is hazatér, azt várják, azok a tanúk is beszélni kezdhetnek, akik eddig félelmükben hallgattak – írja a Blikk. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma továbbra is fenntartja a 10 milliós nyomravezetői díjat annak, aki a Seuso-kincs olyan darabját szolgáltatja be, ami igazolja annak pannóniai származását. Régészek szerint a kincs akár 250 darabos is lehetett.

Az amatőr kincskeresőként ismert Sümegh Józsefe a kőszárhegyi kőbányában találhatta a felbecsülhetetlen kincset, amelyen feltehetően megpróbált túladni. 1980-ban épp sorkatonai szolgálatának utolsó napjait töltötte, amikor egy borospincében állítólag felakasztotta magát. Halála körül nagyon sok a kérdőjel. Kezdve ott, hogy a friss hóban három lábnyom vezetett a pincéhez egészen családja vallomásáig, akik szerint tele volt tervekkel, semmi oka nem volt eldobni az életét.

Az akkori, majd a rendszerváltás után lefolytatott nyomozás sem bizonyította az idegenkezűséhget. Sümegh történetét és a Seuso-kincshez köthető hét halálesetet itt foglaltuk össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik