Közélet

Több beteg halála miatt nyomoznak az esztergomi kórházban

Egy asszony meghalt, miután hazaküldték egy lábon kihordott infarktus után. Pár héttel korábban hasonló eset történt az intézményben.

Több, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház sürgősségi osztályára szállított beteg halála miatt nyomoz a rendőrség – írja a Bors. A lap szombati cikke szerint rövid időn belül több feljelentés érkezett a rendőrséghez a Vaszary Kolos Kórházba vitt betegek halála miatt. Amint arról mi is beszámoltunk, a 46 éves H. Erika múlt szerdán került a kórház sürgősségi osztályára. Férje szerint az asszonyt az EKG- és laborvizsgálat után csaknem négy órán keresztül várakoztatták, majd hazaküldték. Hajnalban a nő meghalt. A család feljelentést tett. Később a férj megtudta, hogy három héttel korábban egy másik nő is hasonló körülmények között hunyt el.

Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom megyei főkapitányság szóvivője a lap megkeresésére közölte: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folytatnak eljárást az ügyben. A rendőrség igazságügyi orvos szakértőt rendelt ki a halál okának megállapításához.

A szóvivő azt is megerősítette, hogy több más, a kórház sürgősségi ellátásához kapcsolható haláleset ügyében is vizsgálatot folytatnak.

A kórház nem nyilatkozik, Kanász Gábor főigazgató csupán a hatósági vizsgálat tényét erősítette meg – írta a Bors.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik