Közélet

Hazamehet a börtönből Simon Gábor

Megszüntették az MSZP volt elnökhelyettesének előzetes letartóztatását és házi őrizetre változtatták azt.

A Fővárosi Törvényszék szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a volt politikus terhére rótt bűncselekmények megalapozott gyanúja fennáll, valamint azt, hogy továbbra is indokolt kényszerintézkedés alkalmazása. A törvényszék szerint azonban már nincs szükség az előzetes letartóztatásra, a házi őrizet kellően szolgálja a büntetőeljárás érdekét. A házi őrizet szabályainak megtartását mozgásérzékelővel ellenőrzik.

Simon Gáborról februárban derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. A gyanúsítottat március 10-én vették őrizetbe.

Legutóbb közel egy hónapja hosszabbította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság Simon Gábor előzetes letartóztatását további három hónappal a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt. Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják.

Korábban több lap arról értesült, hogy az ügy kirobbanása után öngyilkosságba menekült Welsz Tamás vállalkozónál tartott házkutatás idején megtalálták a politikus hamis útlevelét, amely alapján Ausztriában titkos bankszámlát nyitott. Az ügyészség azonban nem tudta felmutatni a hamis dokumentumot. Igaz a hatóság korábbi közleményei egyikében sem állította, hogy megvan az irat, csupán annyit, hogy a politikus szerzett egy afrikai országból származó útlevelet, mellyel aztán bankszámlát nyitott rejtélyesen szerzett tízmillióknak. Az előzetesben lévő Simon Gábor mindvégig tagadta az útlevél létezésének tényét.

Simon, okirat, hamisítás

Simon házi őrizetét 2014. március 25-én hosszabbította meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság (ekkor hagyta jóvá az intézkedést a Fővárosi Törvényszék), mégpedig azért, mert „a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye”. Simon következetesen tagadta az okirat-hamisítás vádját, és provokációnak tartotta. Védője szerint „az ügyészségi iratok nem támasztják alá, hogy védence közokirat-hamisítást követett volna el”. A hamis útlevelet a mai napig nem is találták meg, létére más forrásokból (másolatok) lehet következtetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik