Közélet

Az adócsalási ügye miatt dobhatta fel Simont Welsz

A 715 millió forintos adócsalással vádolt nemrégiben elhunyt Welsz Tamás a vádalku érdekében kínálta tálcán az ügyfeleit – írja a Blikk.

A néhai vállalkozó szerette volna megúszni a fél évvel korábban indult adócsalási ügyét, így vádalkut kötött volna. Ennek során tálcán kínálta ügyfeleit, köztük a százmilliós titkos bankszámlái miatt előzetesben ülő Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettest, cserébe szabadságáért, és azért, hogy a másik „feje fölött lebegő pallost”, a panamai kiadatást elkerülje – tudta meg a Blikk.

Az elhunyt férfi egyik volt bizalmasa szerint Welsznek sikerült jó feltételeket kialkudnia. Cserébe mindent borítania kellett. Vagyis kapcsolatrendszerének, egzisztenciájának befellegzett. Újra kellett volna kezdenie az életét úgy, hogy a lábát ki sem tehette volna Magyarországról.

Vélhetően ez a kilátástalan helyzet állhatott a vállalkozó öngyilkossága mögött. Az adócsalási ügy egyébként az Index információi szerint akkor lepleződött le, amikor Welsz az afrikai vonalon próbálta meg az adóhatóság elől eltüntetni a vagyonát.

Ennek a büntetőügynek a tárgyalása hétfőn, április 28-án lett volna, de Welsz halála miatt az eljárást megszüntették. Ebben az ügyben egyébként 2012 novemberében emeltek vádat az érdi vállalkozó ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik