Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség azzal a bolgár kamionossal szemben, aki tavaly augusztus 30-án belehajtott a kocsisorba az M5-ös autópályán. A tragédia néhány perccel hajnali 5 óra után történt Dabas térségében, a Budapest felé vezető oldalon. A sofőr a külső forgalmi sávban haladt, körülbelül 80-83 kilométer per óra sebességgel. A helyszínen a megengedett legnagyobb haladási sebesség egyébként teherautóknak 80 kilométer per óra lett volna.
A fiatalember az ügyészség szerint fáradtsága miatt volt figyelmetlen, így hajtott bele az előtte feltorlódott kocsisorba, lassítás nélkül. Először egy román kisbusznak ütközött, majd egy német és egy magyar kocsinak. A balesetben nyolc különböző honosságú – szerb, német, magyar, román, osztrák, olasz, moldáv – autó karambolozott és csúszott egymásba.
A román kisbusz utasai közül hárman meghaltak, rajtuk kívül tizenhét ember súlyos, további tizenöt pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
A sofőr előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást – tájékoztatott a Pest Megyei Főügyészség.