Közélet

Kalózprogramokkal buktak autószerelők a NAV-nál

A feljelentés után általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták az ellenőrök Egerben, ahol hét helyszínen tartottak szoftverellenőrzést.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága összesen négy számítógépet foglalt le, mert azokon nem jogtiszta szoftver működött. A bűncselekmények elkövetési értéke meghaladja a 2,5 millió forintot – közölte a NAV a Facebook-oldalán.

Még a számítógépet is tönkretette volna

A közlemény szerint a szervizek szoftverellenőrzéseit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tovább folytatja. Az egri ellenőrzés lakossági bejelentés alapján történt. A szakemberek hét különböző egri autószervizben tartottak átfogó szoftverellenőrzést.

Az ellenőrzött szervizek közül háromban az általános irodai, illetve gépjárműipari szoftverek illegális verzióit találták az ellenőrök. Az akció során az egyik műhely tulajdonosa – az illegális szoftvertartalom felderítését akadályozandó – még a számítógépét is megpróbálta tönkretenni.

Alapos a gyanú

Az ellenőrzésen szakértőként vett részt a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szoftver-szaktanácsadó csoportja is, segítve a járműipari adatbázisok, szoftverek legalitásának megállapítását.

A lefoglalt bizonyítékok alapján a pénzügyőrök szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik