Közélet

Felszámolták, mégis működik az étterem

Egy felszámolás és cégnyilvántartási törlés ellenére működő éttermet talált a NAV Komárom-Esztergom megyében.

A nyomozók a pontosan vezetett “fekete” nyilvántartásból húszmillió forintra becsülik az eltitkolt bevételt – tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.

Ráskai Rita elmondta, az étterem teljes berendezéssel, árukészlettel és pénztárgéppel működött úgy, hogy a felszámoló erre nem adott engedélyt, és a társaságot a cégnyilvántartásból is törölték Az ügyvezető bevételeivel sem a felszámolónál, sem az adóhivatalnál nem számolt el.

A pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök több százezer forint értékben foglaltak le italokat és pénztárgépeket. A házkutatás során az iratok között az üzlet illegális tevékenységéről vezetett “fekete” nyilvántartást is megtalálták. Az üzletvezető a gyanú szerint csődbűncselekményt és költségvetési csalást követett el, a pénzbírság mellett a büntetőeljárás során akár 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.