Közélet

Elvették anyjától a halálra vert kislány testvérét

Apja nevelheti tovább a 4 éves tápiószelei gyermeket.

Még januárban halt meg egy kétéves kislány Tápiószelén. A gyanú szerint nevelőapja verte meg, valószínűleg, nem először.  Az elhunyt gyermek 4 éves nővére azonnal az édesapához került, de csak most született meg a jogerős ítélet, hogy elveszik a kislányt az anyjától. Az asszony havonta egyszer három órára láthatja a gyereket és havi 10 ezer forint gyerektartást is fizetnie kell.

Nemrég egy felnőtt nő mesélt a Hír24-nek megrázó gyerekkoráról. Itt nézheti meg.

Az apa a lapnak azt is felidézte, hogy már a tavalyi válóperben is mutatott képeket arról, hogy a gyerekek nincsenek biztonságban a nevelőapánál és az anyánál, mégsem kapta meg a lányokat. 

Korábbi híreink szerint a család három éve települt át Romániából Tápiószelére. A szülők között megromlott a kapcsolat, a gyerekek édesapja elköltözött a házból, az asszonynak pedig új élettársa lett. A szomszédok a kisebbik gyerek halála után úgy nyilatkoztak, normális, átlagos körülmények között élt a család.

Olvasói sztorik